St. Rita múmiája

Casciai Szent Rita idős szülők gyermekeként született 1381 körül. Szülei, Ammatta és Antonio Lotti Olaszország egyik legszebb vidékén, egy Perugia környéki kis faluban, Roccaporenában éltek a hegyek között.

Gyermeküket Margaritának keresztelték meg, de csak Ritának, igazgyöngynek nevezték.

Bár apáca szeretett volna lenni, fiatalon férjhez adták a gazdag Paulo Mancinihez, aki a kortársak szerint vad és erőszakos ember volt. Férje rossz természetét hősies türelemmel viselte, sohasem panaszkodott. Mindenben engedelmeskedett hitvesének, azzal az egy feltétellel, hogy a templomba bármikor eljárhat. Szelídségével és jóságával végül sikerült legyőznie férje rossz természetét. Házassága iker fiai születése után néhány évvel tragikus véget ér. Férjét régi ellenségei meggyilkolták, majd egy évre rá két fia is meghalt.

A szörnyű veszteségek után vagyonát szétosztotta, ésjelentkezett a casciai Szent Ágoston-rendi nővérekhez, a Mária Magdolna kolostorba, de özvegysége miatt háromszor is elutasító választ kapott. Végül 1407-ben mégis beléphetett a rendbe. A legenda szerint titokzatos módon, a kulcsokat őrző rendfőnök megdöbbenésére, a zárt ajtókon áthaladva a kolostoron belül találta magát. "Keresztelő Szent János, Szent Ágoston és Toletinói Szent Miklós vitték be éjnek idején a kolostorba."

Életének pontos dátumai, így fogadalomtételének éve sem ismert. Valószínű azonban, hogy még nem volt harmincéves, amikor - a kolostor szokásaitól eltérően - a karnővérek közé fogadták, s mivel nem tudott olvasni (azaz együtt zsolozsmázni a karnővérekkel), egyéb imádságok elmondására kötelezték. A nővérek közül türelmével, engedelmességével és jámborságával tűnt ki, mindenkinek épülésére szolgált. Zárdába lépésének napjától engedelmességből, alázattal elkezdett öntözni egy kiszáradt szőlőtőkét, amely kitartó munkájának köszönhetően kizöldült, és gyümölcsöt hozott. A csoda ma is tart, mert él és évente terem Szent Rita szőlője.

A zárdában eltöltött évek alatt azért imádkozott, hogy Krisztus szenvedéseiben részesülhessen. Egy napon, amikor a feszület előtt térdelt, és vágya beteljesülését kérte, érezte, hogy a töviskorona egyik tövise a homlokába fúródik. Mély sebet kapott, amely később elmérgesedett, és a belőle áradó szag miatt elkülönítették a nővérektől. Csak egy római zarándoklat alkalmával mehetett emberek közé. A zarándokút idejére eltűnt a seb, de fájdalmai nem szűntek. Ezek a sebek tizenöt éven át véreztek. Kínjait mégis örömmel viselte, és Krisztusnak ajánlotta, hiszen imái rendszeresen meghallgatásra találtak.

A halála előtti hónapokban napi tápláléka egy korty víz volt és az ostya a szent áldozásnál. Hatvanhat éves korában, 1447. május 22-én halt meg. Elhunytakor nagy tömeg hallotta a harangok zúgását, bár a harangot senki sem húzta meg.

A források szerint leírhatatlan, delejes erő hatotta át, élete során és halála után is több csodatételét tartják számon. Különleges kiváltságként testét soha nem temették el, mert csodálatos módon nem látott romlást. Sértetlenül került ki a tűzvészből is, melyben néhány évvel halála után cédrusfából készült koporsója porrá égett. Új koporsóját Cesco Barbari casciai asztalos készítette el, aki súlyos betegségből gyógyult meg közbenjárására.

Már halála előtt szentnek tartották, és halála után tíz évvel, még mielőtt az egyház hivatalosan nyilatkozott volna, a nép szentként tisztelte. Boldoggá avatását 1626-ban, szentté avatását 1900-ban fejezték be. XIII. Leó pápa Umbria gyöngyének nevezte őt. Testét Casciában, az 1937 és 1947 között épült Szent Rita-templomban őrzik.

Szent Rita a kétségbeejtő helyzetbe került emberek védőszentje, valamint az anyaságé, a meddőségtől szenvedőké. Itália egyik legjobban tisztelt női szentje. A hagyomány szerint Szent Rita a kilátástalannak látszó esetekben is képes segíteni, ezért a lehetetlenségek szentjének is tartják. Ravatalánál csodás testi és lelki gyógyulások következnek be mind a mai napig. Halála napján búcsút tartanak kegyhelyein.

Május 22. Szent Rita ünnepe