» Olaszország

» Olaszország » Trentino-Alto Adige » Garda-tó

Notte di Fiaba - Tündérmesék Éjszakája

2013. augusztus 23.

Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A Garda-tónál, Riva del Gardában rendezik meg, a Notte di Fiabát, azaz a Tündérmesék Éjszakáját. A fesztivál idején a bájos kisváros mesevilággá változik, ahol a gyerekeké a főszerep.


A Tündérmesék Éjszakája a mesék, a színház, a zene és a tánc ünnepléséről szól. Négy napon keresztül több száz program várja a rendezvény látogatóit: többek között színházi előadások, cirkuszi mutatványosok, gyerekek számára kialakított kreatív műhelyek, játékos versenyek, táncelőadások és mesefelolvasások várják a résztvevőket.

A gyerekek számára ez valóban a tündérmesék világa, ugyanis bármilyen jelmezt magukra ölthetnek, így ők maguk is mesehősökké válhatnak: királyfivá, királykisasszonnyá, sárkánnyá vagy éppen kalózzá. Ezen kívül ingyenesen belekóstolhatnak bármilyen alkotótevékenységbe is, amelyhez az eszközöket helyben biztosítják. A kicsik ezen kívül tátott szájjal figyelhetik az akrobaták és a bohócok műsorait, és az utcákon járva-kelve kedvenc mesefiguráikkal is személyesen találkozhatnak!

A rendezvény egyik legfőbb attrakciója a 80 nap alatt a Föld körül névre keresztelt meseutazás. Ennek lényege, hogy a gyerekeket szervezett csoportokban különböző helyszínekre kísérik, amelyek mindegyikén egy-egy jól ismert, ám más és más kultúrkörből származó mese elevenedik meg. A program díja 12 euró, amely tartalmazza a meseutazást, körhinta-használatot, és egy-egy csomag gumicukrot is. Hét éven aluli gyerekek csak felnőtt kíséretében vehetnek részt ezen a programon.

Míg a nappali órák elsősorban a gyerekekről szólnak, esténként a felnőtt közönségnek kedvező műsorokra kerül sor. Láthatunk többek között versenytánc-előadást, könnyűzenei koncerteket, sőt 25-én, szombaton éjjel nagyszabású partin is részt vehetünk. A rendezvény csúcspontja, a szombat este 22 órakor kezdődő hatalmas tűzijáték azonban a felnőttek és a gyerekek számára is feledhetetlen látványt ígér. A színvonalas tűzijáték több felvonásból áll és több mint negyven percen keresztül tart majd!

Tartomány:Trentino-Alto Adige
Cím:Riva del Garda
GPS: 45° 53′ 5.17488″, 10° 50′ 22.89912″
Időpont:2013. augusztus 23.

Még nem érkezett hozzászólás!