2012. november 4.

300.000 éves elefántot találtak Rómában

Háromszázezer évvel ezelőtt mocsárba fulladt erdei őselefánt csontvázát találták meg Rómában az állattal egy korban élő ősember nyomaival együtt.


Háromszázezer évvel ezelőtt mocsárba fulladt erdei őselefánt csontvázát találták meg Rómában az állattal egy korban élő ősember nyomaival együtt.

A lelet rendkívüliségét az adja, hogy a világon ez az első erdei őselefánt (Palaeoloxodon antiquus), amely teljes épségben maradt fenn. A mai elefántnál sokkal nagyobb állat csontjai közül egy sem hiányzik - nyilatkozta a La Repubblica napilap online kiadásának Anna Paola Anzidei, az ásatás vezetője.

 


Az olasz fővárostól húsz kilométerre levő, La Polledrara nevű lelőhelyen 1984 óta folyik ásatás. Eddig csaknem ötven erdei őselefánt csontvázát hozták felszínre, de a többi mind hiányos volt.

A négy és fél méteres agyaraikkal kisebb mamutokra emlékeztető őselefántok a Földközi-tengeri medence területén éltek a 800 ezer-35 ezer évvel ezelőtti időszakban. Akkor a mostani Róma területe mocsaras, lápos vidék volt.

 


A mocsárba esett és itt elpusztult állat közelében húsa feldarabolásához használt eszközöket is találtak, ami a szakértők szerint a heidelbergi ember (Homo heidelbergensis) jelenlétét bizonyítja.

A pleisztocén-kori lelőhelyet huszonnyolc év óta először a látogatók előtt is megnyitották.

(MTI)