2012. január 4.

Drágább lesz Milánó az autósoknak

Járművenként öt eurót kell fizetni a Milánó városközpontjába való behajtásért. Az új polgármester fel akarja számolni a centrum autósforgalmát.


Az évtizedek óta kipufogógázban fulladozó egymillió milánói helyi népszavazáson mondott igent a szmogellenes intézkedések szigorítására. Január 16-tól drágább lesz a központba való behajtás: hétfőtől péntekig reggel fél nyolc és este fél nyolc között, ünnepnapokat kivéve.

Az egykori városfalak övezte, nyolc négyzetkilométernyi "C-zónában" minden autósnak ugyanannyit kell fizetni: az itt élők évi negyven darab ingyen belépőjegyet kapnak, ha többször lépnek be a centrumba, alkalmanként két eurót kell fizetniük.

Az áruszállító járművek az első hat hónapra kapnak kedvezményt. Ingyen csak kétkerekűek hajthatnak be, és 2012-ben még nem kell fizetniük a gázüzemű, elektromos és hibrid autóknak sem.

Milánó városközpontja 2008 januárjától fizetős autósövezet, eddig a járművek környezetszennyezési besorolásuk szerint fizettek 2-10 euró közötti díjat. A helyi sajtó adatai szerint a központban naponta 128 ezer gépjármű közlekedik, ebből 65 ezer a magánautó, de eddig 58 ezer jármű nem fizetett semmit, mivel a zöldautó kategóriába tartozott.