2021. február 5.

Történelmi idők: A velencei karnevál idén az interneten zajlik

Koncerteket, előadásokat a kaszinóból közvetítenek, internetes lesz a legszebb jelmezért folytatott verseny is.


Olaszországban január 25-től enyhítették a korábbi korlátozásokat: újraindult napközben a vendéglátás, újranyitottak a múzeumok, amelyek hétfőtől péntekig előzetes foglalással látogathatók. Február elsején kinyitott a Vatikáni Múzeum és a római Colosseum, és ismét látogathatók lesznek a pompeji ásatások is.

Engedélyezték a városok közötti mozgást a tartományokon belül. Egyetlen régió sem tartozott már a vörös zónába, amelybe most Alto Adige visszalépett.

Három hétre ismét vörös zóna, vagyis karantén alá helyezett terület lesz az észak-olaszországi Alto Adige a koronavírus-járvány miatt, miközben az ország többi részén további enyhítésre készülnek. Február 8. és 28. között teljesen lezárják a majdnem 521 ezer lakosú tartományt a "kiemelten rossz" járványmutatók miatt. A térségben a vendéglátás eddig sem működött, és hétfőtől újra bezár a kereskedelem is. Tilos a városok, települések közötti közlekedés, az oktatást teljesen távtanításra állítják át, kihasználva az egyébként is erre az időszakra eső karneváli szünetet.

A tervek szerint február közepétől újranyitnak a tartományok határai is, és engedély nélkül lehet majd közlekedni az országban. A sípályák újranyitását is február 15-re ütemezték, egyelőre az alacsonyan járványveszélyes övezetekben.
    
Szombaton megkezdődik a velencei karnevál, amely az idén - történetében először - interneten zajlik majd. Koncerteket, előadásokat a kaszinóból közvetítenek, internetes lesz a legszebb jelmezért folytatott verseny is. Velencében ezért zárva maradtak a történelmi kávéházak, közöttük a Caffé Florian is, amely inkább megvárja a turisták érkezését.

Az egyik legforgalmasabb nap február 6., amikor a Feste delle Marie felvonulást láthatjuk San Pietro di Castellótól a Dózse-palotáig és a Szent Márk térig. A karnevált 6-7. és 11-16. között itt streamelik.