2020. április 29.

Az Olaszországban nyaralókra vírusteszt várhat

Vírusteszt, plexifal, elektronikus karperec - csak néhány ötlet, amellyel az olaszok a nyarat megmenteni próbálják.


A koronavírus-járvány okozta megrázkódtatás után a nyári szezon megmentésén dolgoznak a délolasz tartományok, köztük Szardínia, amely vírustesztet kér a szigetre érkező látogatóktól. Ezzel egy időben a kávéházak elvihető cappuccinóval, a fagylaltozók pedig magasított plexiüveg-pulttal készülnek az újraindulásra.

Christian Solinas szardíniai kormányzó bejelentette, hogy június elsejétől meg akarja nyitni a sziget jelenleg lezárt kikötőit és repülőtereit.

Ezt követően pedig kötelező vírustesztet kíván előírni az olasz és külföldi látogatóknak. "A szállásfoglaláshoz az erről szóló egészségügyi igazolást kell csatolni" - jelentette ki. Hozzátette, hogy a szigetre lépő turistáknak egy okostelefonos alkalmazással fogják követni a mozgását. Szardínián két napja egyetlen új fertőzöttet sem diagnosztizáltak.

Az olasz fogyasztóvédelmi szövetség figyelmeztette a tartományi vezetőt, hogy magánszemélyek vírustesztet nehezen tudnak végeztetni. Néhány olaszországi egészségügyi laboratóriumban rendelhető ilyen teszt, amelynek ára 100 és 600 euró között mozog. Más kérdés, hogy a július végéig tartó egészségügyi veszélyhelyzet miatt nem biztosított teljesen a légi és hajóközlekedés sem.

Az olasz csizma sarkában található Puglia tartomány kormányzója, Michele Emiliano bejelentette, hogy a régióba máshonnan érkezőket továbbra is kéthetes házi karanténra kötelezik.

A Nápollyal szembeni Ischia szigetén a tengerre helyezett "napozóplatformokkal" próbálkoznak a vendégek közötti biztonsági távolság betartására a szűk homokpartokon túl: a felfújható, vízen úszó miniszigeteken egyszerre hárman-négyen is elférnének.

A közép-olaszországi Lazióban elektronikus karpereccel kísérleteznek: a tengerparti strandok vendégei ennek segítségével tudnák, hogy túl közel kerülnek egymáshoz. A karperec figyelmeztető hangjelzést ad, ha a strandolók a kétméteres biztonsági távolságnál jobban megközelítik egymást.

Szintén hasonló karperecben gondolkodnak Friuli adriai strandjain is, ezenkívül a napágyak közé plexifalat helyeznének.

Karpereces megoldást keresnek a pompeji régészeti ásatások területén is.

Róma bevételének hatvan százalékát a turizmus adja. A korábban évente mintegy 30 millió olasz és külföldi turistát fogadó főváros idegenforgalma januártól már 20 milliárd eurót veszített. Róma főpolgármsetere ennek ellenére a külföldit turisták visszatértét még nagyon távoli lehetőségnek nevezte. "Úgy számolunk, hogy az idén nem fognak külföldiek érkezni, és talán olaszok sem más városokból, ezért a Rómán belüli turizmus serkentésével igyekszünk majd újraindulni" - hangoztatta. 

A vendéglátósok júniusig még nem fogadhatnak vendéget, de május 4-től engedélyezett az elvitel. Ez azt jelenti, hogy a presszókban utcai fogyasztásra rendelhető egy csésze kávé vagy cappuccino, amit a vendégek kizárólag egyszeri használatos pohárban kaphatnak meg. Kötelező lesz a bárosok és a vendégek szájmaszk- és kesztyűhasználata. Az árut az ajtókon keresztül adják ki az utcán álló vendégeknek. "Legalább valahogyan újraindulunk" - nyilatkozott Claudio Pica, a római vendéglátószövetség elnöke. Kifejtette, hogy a jövő hétfőtől induló minimális szolgáltatás 10-15 százalékos bevételt jelent, "az eddigi nullához képest".

A Róma központjában található fagylaltozók szintén júniustól nyithatják meg teljesen ajtóikat. A bejárathoz kézfertőtlenítő-automatát helyeztek, a pult és a mennyezet között plexifalat húztak, nyílásokkal a tölcsérek kiadására, a pénzt vagy kártyát pedig csipesszel veszik át és adják vissza a vásárlóknak. Az egészségügyi óvintézkedések betartását szolgáló átalakítások ára 500 és 1000 euró között mozog üzletenként a folyamatosan cserélt szájmaszkokkal és védőkesztyűkkel együtt.