2015. május 20.

Giro d’Italia 11. szakasz

Hosszú szökés után Nicola Boem nyerte a Giro d'Italia tizedik szakaszát, összetettben pedig továbbra is Alberto Contador áll az élen. Szerdán a Forli és Imola közötti 153 km-es etap vár a mezőnyre.


Hosszú szökés után Nicola Boem nyerte a Giro d'Italia tizedik szakaszát, összetettben pedig továbbra is Alberto Contador áll az élen. Szerdán a Forli és Imola közötti 153 km-es etap vár a mezőnyre, amelynek végén az imola-i versenypályára érkeznek meg a versenyzők, ahol 3 kört fognak megtenni.

 


Mario Manzoni, a NIPPO Vini-Fantini sportigazgatója: „Ez egy nehéz szakasz, de nem látom, hogy bármilyen változást okozhatna az összetettben. Ez az időszak az, amikor a bajnokok igazán megmutatják magukat. Egy „normális” versenyző teljesítménye ilyenkor már lényegesen visszaesik, mert elfáradnak. Viszont az összetettmenők még ugyanazon a szinten teljesítenek, mint eddig, vagy csak minimálisan esnek vissza. Egy olyan fiatal, tapasztalatlan csapatnak, mint mi az egység a legfontosabb. Mi nagyon kicsik vagyunk, ha a nagy World Tour csapatokkal hasonlítanak össze. Nekünk nincsenek meg az ő forrásaik, de néha előny, ha kicsi vagy. 100 százalékosan együtt kell maradnunk, és segítenünk kell egymást. Egy kis bátorító szó a megfelelő pillanatban hihetetlen dolgokat művelhet egy fiatal sráccal, aki igazán szenved.”

 


Imola eredeti neve Forum Cornelii volt, amelyet az alapítóról, Cornelius Sulláról kapott. A jelenlegi nevét a lombardok adták a 7. században. Itt házasosodott össze Athaulf nyugati gót király Galla Placidiával, akinek mauzóleuma a közeli Ravennában található.

A 6. században a magyarok sikertelenül ostromolták meg. A következő századokban Imola nagyon sok csatának lett a színtere Ravenna, Faenza és Bologna ellen, azonban nemsokára a Pápai Állam tulajdona lett. XII. Benedek azonban hamarosan elajándékozta egyik szövetségesének a pápai háborúban vívott segítségért.

 


A 15. században a Riario család uralkodott éppen Imolában, amikor a pápa, VI. Sándor Caterina Sforzának akarta adni, de a város nagyon sokáig ellenállt, és csak tíz évvel később adta meg magát Cesare Borgiának, a pápa fiának.

 


Leonardo da Vinci térképe Imoláról, Cesare Borgia számára


1797-ben a francia erők vette át a hatalmat; két évvel később azonban már az osztrákoké lett, végül a Ciszalpini-köztársaság uralta, amíg az Egyesült Olaszország vissza nem vette.

Itt született Martialis római költő, II. Honoriusz pápa; IX. Piusz pápa; Luca Ghini, a világ első botanikus kertjének építője Pisában; Vincenzo Dal Prato operaénekes, akit Mozart „a világ legrosszabb hangjának” nevezett; Cosimo Morelli, a római Szent Péter Bazilika egyik építésze; Szent Hippolütosz, rabok és börtönőrök védőszentje és Stefano Domenicali, a Ferrari Forma 1-es csapatának volt főnöke.

Az egyik templomban, a Chiesa di San Michelében őrzi Lucrezia Landriani, Caterina Sforza anyjának szarkofágját.

A város leghíresebb látványossága azonban az Autodromo Internazionale Enzo e Dino Ferrari, vagyis az imolai versenypálya, ahol a szakasz be fog fejeződni. A pályát a Ferrari alapítójáról és fiáról nevezték el.

 


1981-től 2006-ig a San Marino-i Nagydíjat látta vendégül, de ez volt a Ferrari hazai versenye, hiszen csak 80 kilométerre van Maranello-tól, a gyártól.

Néhány adat: egy kör 4,9 kilométer hosszú, 17 kanyarral. A kör rekordot Michael Schumacher tartja, 1:20.411-gyel; a 2004-es Ferrarival állította fel a csúcsot. Egyike azon kevés pályáknak, ahol az óramutató járásával ellentétesen köröznek (a mai versenye közül a többi: Abu Dhabi, Szingapúr, Austin és Interlagos). A legtöbbször szintén Schumacher nyert, 7 alkalommal; a ma is aktív versenyzők közül csak Fernando Alonso győzedelmeskedett itt.

Az első Forma 1-es versenyt 1980-ban látta vendégül Olasz Nagydíjként, ekkor Nelson Piquet nyert a Brabham-mel. Ez akkora siker volt, hogy megalapozta a San Marino-i nagydíj jövőjét a naptárban.

 


Sajnos a leghíresebb itt rendezett verseny azonban nem ez, hanem az 1994-es, áprilisi hétvége. A pénteki szabadedzés kezdődött minden, amikor Rubens Barrichello egy balesetben elvesztette eszméletét, és a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhette életét.
A szombati időmérőn az osztrák Roland Ratzenberger a Simtek-kel belecsapódott a falba 310 km/h-val, és azonnal, a helyszínen életét vesztette.

A vasárnapi versenyen a háromszoros brazil világbajnok, Ayrton Senna a Williams-szel szenvedett balesetet: ő is, akár Ratzenberger, azonnal meghalt. Az autójában, a lábánál, egy osztrák zászlót találtak, amelyet a verseny után akart felemelni az előző nap elhunyt versenyző tiszteletére.

A San Marino-i Nagydíj ezután is megrendezték, de megpróbálták a pályát biztonságosabbá tenni, a kanyarok kibővítésével, több kavicságy elhelyezésével és a korábbi három sikán közül csak egyet tartottak meg. 2007-ben újabb változásokon esett át, annak érdekében, hogy újra futamokat rendezhessen, de nem kapta meg az engedélyt. A munkálatokat Hermann Tilke felügyelte.

Ma WTCC, Superbike és Le Mans versenyeket rendeznek itt. Évente a pályán tartják a Heineken Jammin’ Festivalt, amelyre híres énekeseket is együtteseket hívnak meg. Játszott már itt többek között a Green Day, a Metallica, a Red Hot Chili Peppers és a Linkin Park.

Helyi ételek a crescente (kelt tészta szalonnával és rozmaringgal) és a casatella sajt. Híres az itt termett barack és gesztenye. Borok a Colli Imola (fehér és vörös) és az Alband di Romagna (fehér).