2016. május 8.

Elkezdődött a Giro d'Italia

Sokak szerint a Giro útvonala már évek óta a legnehezebb a három háromhetes körversenyek közül, és ez talán 2016-ban sincsen másképp, hiszen a 3383 kilométeres, 42,2 kilométeres szintkülönbséget tartalmazó idei verseny 21 szakaszából 3 időfutam és 11 hegyi lesz, köztük 5 hegyi befutóval.


Sokak szerint a Giro útvonala már évek óta a legnehezebb a három háromhetes körversenyek közül, és ez talán 2016-ban sincsen másképp, hiszen a 3383 kilométeres, 42,2 kilométeres szintkülönbséget tartalmazó idei verseny 21 szakaszából 3 időfutam és 11 hegyi lesz, köztük 5 hegyi befutóval.

 


Tavaly évvégén Milánóban, a világkiállítás helyszínén mutatták be a 2016-os Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny útvonalát.

 


A 2016. május 6. és 29. között megrendezett 99. Giro d'Italia 12. alkalommal rajtol külföldön, ezúttal Hollandiában, az első három szakasznak a holland Gelderland tartomány ad otthont, majd Franciaországba is ellátogat a mezőny.

 


A verseny 99. kiadásának bemutatatója idén a milánói expó területén zajlott, több korábbi győztes jelenlétében.

Az útvonal:

1. szakasz május 6. Apeldoorn – Apeldoorn (Hollandia) 9,8 km egyéni időfutam

2. szakasz május 7. Arnhem – Nijmegen (Hollandia) 190 km sprint

3. szakasz május 8. Nijmegen – Arnhem (Hollandia) 189 km sprint

pihenőnap május 9.

4. szakasz május 10. Catanzaro – Praia a Mare 191 km közepes hegyi

5. szakasz május 11. Praia a Mare - Benvento 233 km sprint

6. szakasz május 12. Ponte - Roccaraso 165 km közepes hegyi

7. szakasz május 13. Sulmona - Foligno 210 km sprint

8. szakasz május 14. Foligno - Arezzo 169 km közepes hegyi

9. szakasz május 15. Radda in Chianti – Greve in Chianti 40 km egyéni időfutam

pihenőnap május 16. 

10. szakasz május 17. Campi Bisenzio - Sestola 216 km közepes hegyi

11. szakasz május 18. Modena - Asolo 212 km közepes hegyi

12. szakasz május 19. Noale - Bibione 168 km sprint

13. szakasz május 20. Palmanova – Cividale del Friuli 161 km közepes hegyi

14. szakasz május 21. Alpago - Corvara 210 km nehéz hegyi

15. szakasz május 22. Castelrotto – Alpe di Siusi 11km egyéni időfutam

pihenőnap május 23. 

16. szakasz május 24. Bressanone - Andalo 133 km nehéz hegyi

17. szakasz május 25. Molveno – Cassano d’Adda 196 km sprint

18. szakasz május 26. Muggio - Pinerolo 234 km közepes hegyi

19. szakasz május 27. Pinerolo – Risoul (Franciaország) 161 km nehéz hegyi

20. szakasz május 28. Guillestre – Sant’Anna di Vinadio 134 km nehéz hegyi

21. szakasz május 29. Cuneo - Torino 150 km sprint