A Velencében ezer óta élő zsidó közösség tagjainak egy számukra kijelölt városrészbe kellett költözniük, amelyet az ott lévő fémöntő műhelyek miatt "geto"-nak neveztek (ami öntést jelent). A gettó területét csak két híd kötötte össze Velence többi szigetével, így a zsidók lakta sziget ellenőrizhető volt, éjszakára ezt a két hidat is lezárták, és a zsidók nem hagyhatták el
a gettót.

A velencei gettó mégis magas szintű kulturális, értelmiségi és vallási élet központjává vált.