» Németország

» Németország » Hamburg » Északi-tenger


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Hamburg új 110 méter magaskoncertpalotája az észak-németországi kikötővárosára néz. Ingyenesen látogatható panorámaterasza igen népszerű az utazók között.


A 2017 januárjában megnyitott koncertpalota az eredeti tervekhez képest hétéves késéssel és tízszer nagyobb költségvetéssel, 789 millió euró (nagyjából 250 milliárd forint) ráfordítással készült el.

A 120 ezer négyzetméter területű épületben két koncertterem mellett egy 440 szobás szálloda, 45 luxuslakás, üzletek és egy több mint 500 férőhelyes parkoló is van. A belvárosi régi kikötőbe, a Császár rakpart Elbába nyúló végére tervezett épületet a folyó medrében létrehozott talapzatra emelték, mintegy 200 ezer tonnás súlyát 1745 betoncölöp tartja.

A koncertterem a Berlini Philharmonie építészeti mintáját követi, alapelve a demokrácia és az egyenlőség. Ezt leginkább az mutatja, hogy a színpad a hatalmas terem közepén helyezkedik el, így a legtávolabb ülő néző sincs 30 méternél messzebb a karmestertől.

Az 1,7 millió lakosú kikötővárosra panorámát nyitó terasz az Elbphilharmonie alapját képező egykori kikötői raktár tetején, 37 méter magasan helyezkedik el. A terasz képezi a "fugát" az egykor kávé, dohány, kakaó és tea raktározására használt téglaépület és a csupa üveg - 1100 darab üvegtáblával borított - koncertpalota között, amely a nagyterem mellett egy 550 és egy 170 férőhelyes termet is magában foglal.

Az Elbphilharmonie "szíve" az 50 méteres magasságban elhelyezkedő nagyterem, amelyet egy 362 hatalmas acélrugóból álló
szerkezet elválaszt az épület többi részétől, ezek biztosítják, hogy semmilyen zaj ne jusson be a környezetből, a Hafencity nevű divatos belvárosi negyedből.

A városvezetés az ezredforduló körül kezdte kiformálni az Elbphilharmonie tervét. Az egyik fő cél kezdettől fogva az volt,
hogy Hamburg bekerüljön a világ tíz legjobb koncerthelyszíne közé. A beruházás költségét 2005-ben 77 millió euróban határozták meg, befejezését pedig 2010-re tervezték. A munka 2007-ben kezdődött. A kivitelezési gondok és jogi viták miatt a költségek 789 millió euróra (243 milliárd forint) emelkedtek, és az építkezés befejezése hét évet késett.

Az épületet a hamburgiak hamar megszerették, már beceneve is van, Elfinek hívják a városban.

Az Elbphilharmonie "Plaza" nevű kilátóterasza mintegy 14,5 millió látogatóval Hamburg turisztikai központjává vált, ami még az olyan németországi csúcscélpontokat is felülmúlja, mint a Neuschwanstein-kastély.



Tartomány:Hamburg
Település:Hamburg
Cím:Elbphilharmonie
GPS: 53° 32′ 28.64994″, 9° 59′ 3.14077″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward