Eisenach

Árpád-házi Szent Erzsébet

II. András király és merániai Gertrúd harmadik gyermekeként 1207. július 7-én született. Négyéves korában eljegyezték I. Hermann thüringiai őrgróf legidősebb fiával, ettől kezdve Eisenachban, majd Wartburgban nevelkedett.

Amikor betegeskedő vőlegénye meghalt, némi politikai huzavona után annak Lajos nevű öccsével - Erzsébet legkedvesebb gyermekkori játszótársával - jegyezték el. Az esküvőre 1221-ben került sor, és a boldog házasságból néhány év alatt három gyermek született. A szerelmes fiatalasszony minden szokást felrúgva imádott férje mellett ült a lakomákon, elkísérte vadászatokra, fogadásokra.

Fiatal lány kora óta vezeklő életmódot folytatott. Első gyermekének megszületése után menedékhelyet nyitott gyermekek számára, és egyre több figyelmet szentelt a szegényeknek. Második gyermekének világra jöttéért hálából kórházat alapított, és a betegápolásból maga is kivette a részét.

Amikor Lajos 1225-ben hadba vonult, a tartomány kormányzását feleségére bízta. Erzsébet az éhínség kitörésekor a wartburgi vár szinte teljes élelmiszer-készletét szétosztotta a szegények között, amit családtagjai pazarlásnak tartottak, de Lajos jóváhagyta döntéseit. Férje 1227-ben keresztes háborúba vonult II. Frigyes császár oldalán. Erzsébet hiába próbálta maradásra bírni. Férje indulásától kezdve gyászruhát hordott, és rossz sejtelmei beigazolódtak: Lajos útközben meghalt, két nappal később született harmadik gyermekét sem láthatta. Erzsébet élete ettől kezdve üldözések és megaláztatások sorozata. A húszéves özvegy nem volt hajlandó lemondani fia fejedelmi jogairól, ezért sógorai mindenétől megfosztották. Az egyébként is szegénységre vágyakozó asszony titokban elhagyta Wartburgot, kenyerét fonással kereste, gyermekeit ékszerei eladásából neveltette.

Hányattatásai ellenére sem tért haza Magyarországra, és az őt házassági szándékkal megkereső II. Frigyes császárt is kikosarazta. Gyóntatója és védelmezője, Marburgi Konrád ferences utasításai szerint igyekezett egy kolostori szabályok szerint élő, de fogadalmat nem tett apácákból álló, jótékonyságot és betegápolást gyakorló szerzetet létrehozni. Ő honosította meg Németországban Assisi Szent Ferenc harmadrendjét.

1231 novemberében megbetegedett, utolsó napjaiban mindenét szétosztotta, és még ő vigasztalta az ágya mellett virrasztókat. 1231. november 17-én halt meg Marburgban. A személyéhez fűződő legendák közül a leghíresebb a rózsák legendája, ezért gyakran ábrázolják kötényéből kikandikáló, gyönyörű rózsákkal. A történet szerint éppen a szegényekhez tartott kenyérrel teli kötényével, amikor sógora feltartóztatta, látni akarta, mit visz. Csak annyit válaszolt: rózsákat. S csodák csodájára, amikor a kötényébe néztek, valóban csak rózsákat láttak. Marburgi sírja fölé nem sokkal halála után templomot emeltek, ez a német gótika első megmaradt emléke. A sírnál történt számos csodálatos esemény miatt már 1235-ben szentté avatták.