» Németország

» Németország » Szász-Anhalt


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A több tízezer alkotást őriz a Bauhaus-gyűjtemény.


Bauhaus Múzeum

Az 1500 négyzetméter alapterületű múzeumépület a "ház a házban" gondolat megvalósulása, az Addenda Architects nevű barcelonai iroda munkája. Tervüket 831 pályamű közül választották ki a dessaui Bauhaus alapítvány 2015-ös nemzetközi építészeti pályázatán. 

Maga a múzeum egy téglaalakú, sötét acéllemezekkel fedett zárt építmény, amely egy állványzaton fekszik, egy emelet magasságban. A szinte lebegő építményt acélszerkezetes üveghéj veszi körül. A padlózattól a tetőig futó üveg a fényviszonyoktól függően a környezetet tükrözi vagy a kiállítótermek alatti tágas földszintet mutatja meg a külvilágnak. 

A földszint szabadon látogatható, találkozóhelyként, rendezvények helyszíneként, fórumként és mindenekelőtt kortárs képzőművészeti tárlatok rendezésére szolgál. Az emeleten rendezett első kiállításon nagyjából 1000 tárgyon keresztül mutatják be a Bauhaus kialakulását és történetét.

A dessaui a második Bauhaus múzeum Németországban. Az első a szomszédos Türingia tartományi Weimarban áll, ahol 1919-ben Walter Gropius vezetésével megalapították az irányzat nevét viselő tervezőiskolát. 

Az iskola 1926-ban költözött át Weimarból Dessauba. Az új székhelyen a professzoroknak külön művésztelepet is építettek, amelyet ugyancsak felújítottak az évfordulóra. 

Walter Gropius és az utána következő igazgatók - Hannes Meyer és Ludwig Mies van der Rohe - a nemzetközi művészeti avantgárd egyik központjává tették az iskolát, olyan alkotókat nyertek meg oktatónak, mint Paul Klee német és Vaszilij Kandinszkij orosz festőművész.

A Bauhausnak számos magyar származású tagja és követője is volt, mint például Breuer Marcel világhírű formatervező és Moholy-Nagy László festő, fotográfus, formatervező és filmes, az egyik leghíresebb magyar művész.

Vaszilij Kandinszkij és Paul Klee dessaui családi háza

A Bauhaus tervezőiskola professzorainak épített művésztelep egyik világhírű épülete, Vaszilij Kandinszkij orosz és Paul Klee német festő családjának ikerháza.

A Bauhaus irányzat építészeti elveit bemutató lakóparkot helyreállították, a második világháborúban lerombolt házak egy részét "újraértelmezték", a megmaradt épületeket pedig felújították. 

A Kandiszkij és a Klee család ikerháza átvészelte a háborút és az NDK évtizedeit is, és a német újraegyesítés után fel is újították őket. Az utóbbi években tartott rendezvények, kiállítások nyomai és az eredeti építési anyagok elhasználódása miatt viszont ismét hozzájuk kellett nyúlni. 

Ezúttal azt az állapotot próbálták meg rekonstruálni, amikor a két család 1933-ban kiköltözött. Így például helyreállították a triolin nevű műanyagból készült padlóburkolatot, amelyet az akkor még drágának számító linóleum helyett használtak az ikerház kivitelezői. Nagy munka és tudományos feladat volt annak megállapítása is, hogy pontosan milyen színűre kell festeni a lakások belső falait, amelyek az egységesen fehér külső falakkal szemben igen tarkák voltak 1933-ban.

A kulturális világörökséghez tartozó dessaui Bauhaus-művésztelep az iskola igazgatója, Walter Gropius házából és a tanároknak épített három ikerházból áll. A lakónegyedet (Meisterhaussiedlung) 1926-ra építették fel, amikor az iskola Weimarból átköltözött Dessauba. 

A tervező az igazgató volt, aki a művészet, a technológia és az ipar eszközeit együtt alkalmazó konstruktivista irányzat által képviselt új lakáskultúrát bemutató "mintalakóparknak" szánta a művésztelepet.

Walter Gropius családi házát és a Bauhaus egyik leghíresebb magyar tanára, Moholy-Nagy László ikerházrészét bombatalálat érte 1945-ben. Németország újraegyesítése után, a művésztelep teljes rekonstrukciójával kapcsolatban évekig tartó szakmai vita eredményeként 2010-ben úgy döntöttek, hogy a két elpusztult épületet nem egy az egyben építik fel újra, hanem a tömeg, a méretek és a kontúrok meghagyásával újraértelmezik az eredeti terveket.

A világhírű tervező, David Chipperfield irányításával végzett munkát 2016-ban fejezték be. Így a dessaui művésztelep az első épületegyüttes az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi listáján, amely "újépítésű örökséget" is tartalmaz.



Tartomány:Szász-Anhalt
Cím:Dessau
GPS: 51° 48′ 25.55136″, 12° 12′ 46.3077″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward