2015. március 6.

Ezzel győzött Monaco az Eurovízión

Monaco 1971-ben Séverin: Un Banc, un arbre, une rue (Egy pad, egy fa, egy út) c. dalával megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált. Hihetetlen módon anyagi problémákra hivatkozva azonban nem vállalták a következő évi verseny megrendezését.


Monaco huszonnégy alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, utoljára 2006-ban. A monacói műsorsugárzó a Télé Monte Carlo, amely 1950-ban alapító tagja volt az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 1959-ben csatlakozott a versenyhez.

Monaco 1959-ben vett részt először a versenyen. Bár a debütáláson az utolsó helyen végeztek, később sokkal sikeresebbek voltak, és szinte minden alkalommal az első tízben végeztek.

1971-ben aratták első, és egyetlen győzelmüket, de anyagi problémákra hivatkozva nem vállalták a következő évi verseny megrendezését. Így Monaco az egyetlen ország, amely meg tudta nyerni a versenyt, de sosem volt házigazda.

 

A TMC 1980-ban visszalépett a versenytől, és csak huszonöt év múlva, 2004-ben, az elődöntők bevezetésekor nevezett be ismét. Ekkor három sikertelen elődöntős szereplés után ismét a visszalépés mellett döntöttek.