2014. április 12.

Májustól látható a Grace Kelly film

A monacói hercegnőről, Grace Kellyről készült játékfilm világpremierjével nyílik meg májusban a cannes-i filmfesztivál. Itt a film előzetese!


A francia Olivier Dahan rendezésében készült Grace of Monaco című életrajzi művet, amelyben Nicole Kidman alakítja az egykori legendás hollywoodi sztárt, május 14-én a hivatalos program részeként, versenyen kívül mutatják be a Croisette-en. A film ugyanezen a napon lesz először látható "a világ számos városának" mozijában. 

Azt viszont még nem tudni, hogy végül melyik változatot vetítik Cannes-ban és, hogy az Egyesült Államokban is bemutatják-e a filmet. Az elmúlt hónapokban ugyanis művészi vita alakult ki Olivier Dahan és az amerikai producer, Harvey Weinstein között. A The Hollywood Reporter nevű magazin szerint Weinstein visszavonta a filmet az amerikai forgalmazásból, és jelenleg nincs is pontos időpontja az amerikai bemutatónak. A filmet eredetileg január 29-én mutatták volna be, aztán magyarázat nélkül március 19-re halasztották a premiert.

A francia rendező ősszel katasztrofálisnak nevezte az amerikai producer által jóváhagyott változatot, amely szerinte túl kommersz és kimaradt belőle minden olyan "húzós" rész, amitől egy mozifilm érdekes, amely életet visz bele. "De még semmi nem ért véget, nem adom fel" - mondta akkor Dahan.

Egy évvel ezelőtt Grace Kelly három gyereke a forgatókönyv elolvasása után jelezte, hogy nem tetszik neki az édesanyjukról készülő film. II. Albert monacói herceg úgy vélte, hogy a produkció szükségtelenül állítja dicsfénybe édesanyja életét, és történelmi pontatlanságokat tartalmaz.

Olivier Dahan alkotása Grace Kelly életének arról az időszakáról szól, amikor a hollywoodi sztár karrierje csúcsán, 1956-ban hozzáment III. Rainier monacói herceghez, akit Tim Roth alakit. Hat évvel később, amikor úgy érezte, hogy egyre kevésbé tudja ellátni hercegnői kötelezettségeit, Alfred Hitchcock ismét szerepet ajánlott neki Hollywoodban.

A film forgatókönyvét Arash Amel írta, a főbb szerepekben Frank Langella, Parker Posey, Jeanne Balibar, Sir Derek Jacobi és Paz Vega látható, aki Maria Callast alakítja.

Az alkotás jelentős részét Monacóban, valamint Franciaországban és Belgiumban forgatták.

Az 1967-ben született Olivier Dahan rendezte 2007-ben a Piaf című filmet, amelynek címszerepéért Marion Cotillard megkapta az Oscar-díjat. Tavaly márciusban mutatták be a magyar mozikban a francia rendező A Csodacsapat című vígjátékát.

Tavaly Baz Luhrmann A nagy Gatsby című filmjével vette kezdetét a cannes-i filmfesztivál.