» Magyarország

» Magyarország » Baranya » Pécs


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Pécsi székesegyház.


Orseolo Péter sírja

Megtalálhatták Orseolo Péter király eredeti sírhelyét a pécsi székesegyház altemplomában. Az 1038 és 1041 valamint 1044 és 1046 között uralkodó király csontjai nem kerültek elő, azokat feltételezhetően a későbbi korokban az altemplom másik részén helyezték el. A kora középkor gyakorlata szerint egyedül az alapító földi maradványait helyezték el a székesegyházakban. Pécsen egy késő római temetkezőhelyre épült rá az Orseolo Péter által alapított székesegyház.

A feltárás során meghatározták annak az épületnek a pontos kiterjedését, ami után nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy a feltárt sír és az ahhoz kapcsolódó sírláda a térbeli elhelyezkedésük alapján a király maradványainak, illetve ereklyéinek eredeti helyszínéül szolgálhatott. A feltárt romokat szakszerűen visszatemetik majd a régészek, a kutatási eredményekről pedig információs tábla tájékoztatja majd a látogatókat a helyszínen, a pécsi székesegyház turisták által is szabadon látogatható altemplomában. (további részletek)



Tartomány:Baranya
Település:Pécs
Cím:Dóm tér
GPS: 46° 4′ 41.0178″, 18° 13′ 25.2867″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward