» Magyarország

» Magyarország » Vas » Őrség

Őrségi Tökfesztivál

2024. szeptember 20.

Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

2024. szeptember 20-22. között rendezik meg az Őrségi Tökfesztivált. Az Őrségi Tökfesztivál a Nyugat-Dunántúli Régió kiemelt kulturális és örökségturisztikai, valamint a legnagyobb gasztro - turisztikai rendezvénye, amelynek középpontjában az olajtök, a tökmagolajütés, tökös ételek és programok állnak.

Több ezer látogatót várnak idén is a 20. Őrségi Tökfesztiválra, amelynek rendezvényei 2024. szeptember 20-22. között Őriszentpéteren, Nagyrákoson és Szalafőn zajlanak.

Pénteken este hat órától Nagyrákoson a polgármester vezetésével tekinthetik meg a helyi tájházat és kovácsműhelyt, majd a tökmagköpesztés (szárított tökmag héjától való megfosztása) fogásaival ismerkedhetnek az érdeklődők.

Szombaton délelőtt 11 órakor Őriszentpéteren tartják a tökfesztivál hivatalos megnyitóját, amelynek helyszínén őrségi termelői piacot és kirakodóvásárt is tartanak.

Délután a szabadtéri színpadon kulturális és szórakoztató műsorok követik egymást, amit 19 óra 30 perctől töklámpás felvonulás követ.

Szalafőn az Őrségi Népi Műemlékegyüttes területén szombaton egész nap gyermekműsorokkal, néptánc foglalkozásokkal, bábelőadásokkal várják a családokat, de a kézműves udvarban idén is lehetőség nyílik töklámpásfaragásra és fazekas korongozásra. A gasztro udvarban bemutatják a hagyományos tökmagsajtolást, valamint egész nap tökös és tájjellegű ételeket lehet kóstolni.

Őriszentpéteren vasárnap is tart a kirakodó vásár, folytatódnak a szabadtéri kulturális és szórakoztató programok.

Tartomány:Vas
Település:Őriszentpéter
GPS: 46° 50′ 29.63688″, 16° 25′ 5.60784″
Időpont:2024. szeptember 20.
Honlap: https://www.orseg.info/hu/esemeny/orsegi-tokfesztival.html

Még nem érkezett hozzászólás!