Magyar Állami Operaház

1884. szeptember 27-én nyitotta meg kapuit a Budapesti Operaház, az ország legrangosabb zenei színháza.

Az Operaház - mai hivatalos nevén a Magyar Állami Operaház építésének gondolatát 1872-ben Orczy Bódog, a Nemzeti Színház akkori igazgatója vetette fel először. Pest, Buda és Óbuda egyesítésének évében, bizottságot hoztak létre a felépítendő operaház helyének kijelölésére. 1873-ban a belügyminiszter versenytárgyalást írt ki az épületre, amin Ybl Miklós terve nyert. A helyszín kiválasztásában Ybl, aki már vázlatterveket is készített kiváló minőségben, nem csupán az épület szerkezetét és a rendkívül gazdaságos belső térelrendezést dolgozta ki, de még a rézkilincsek, fogantyúk, falikarok és csillárok mintáit is maga tervezte. Az építkezés összköltségét végül 2 100 000 forintban szabta meg a hatóság, ami miatt az eredeti elképzelésekből némileg vissza kellett venni.

A neoreneszánsz stílusú Operaház építése 1875. október 11-én kezdődött, és 9 évi munka után több mint 3 millió forint költséggel el is készült az épület. Az építkezés befejezéséhez a végső lökést Tisza Kálmán miniszterelnök adta meg, amikor 1882-ben egy leiratban kimondta, a dalszínház építését 1884 közepére minden körülmények között be kell fejezni, s ehhez minden - politikai és anyagi - támogatást megadott. Az épületben a tervezett 2000 helyett csupán 1220 ülőhely fért el, de "technikai felszereltsége és építőművészeti kivitelezése a maga korában meghaladta Európa legjelesebb operaházainak a színvonalát is".

Az Operaház, az ország legrangosabb zenei színháza nyitóelőadásának ünnepi műsorán Erkel Ferenc Bánk bán című operájának első felvonása, Hunyadi László operájának nyitánya és Richard Wagner Lohengrin című operájának első felvonása szerepelt. Az első társulatot a Nemzeti Színház addigi operatársulatának tagjai - élükön Erkel Ferenc főzeneigazgatóval, akit később fia, Erkel Sándor karnagy követett, Káldy Gyula főrendezővel - alkották. 

Az intendáns Podmaniczky Frigyes volt, aki az építkezést felügyelő Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöke is volt, s aki a telek megszerzésétől a malter keveréséig sokat tett az Operaház létrejöttéért.

Az Operabál története

A 3,3 millió forintból felépített intézmény működtetése azonban nagy nehézségekbe ütközött. A magyar székesfővárosnak még nem volt igazi operaértő közönsége, ezért a költséges színrevitelű előadásokon számos hely maradt üresen, az Országgyűlés pedig sokallta a dotációt. A vezetőváltások után intendánssá kinevezett Keglevich István gróf a dalszínház pénzhez juttatásának szándékával levelet intézett Tisza Kálmán belügyminiszterhez, akihez az állami színházak tartoztak, és azt kérte, hogy az Operaháznak valamely erre alkalmas helyiségében néhány estélyt vagy táncvigadalmat rendezhessen.

Tisza Kálmán méltányolta az intendánsnak a "finomabb ízlésű szórakozás lehetővé tételére" irányuló törekvését, s engedélyezte az operabál szervezését. 1886. március 2-án nyitotta meg kapuit az első Budapesti Operabál, amelynek megtartására az épület minden zegzugát igénybe vették. A nézőtér és a színpad fölé padozatot ácsoltak. A mellékhelyiségek, a lépcsőház, az előcsarnokok díszbe öltöztek és fényárban úsztak, akárcsak a nagyterem. Az oldaltermekben keleti növényeket helyeztek el, ott árulták a frissítőket és a cukrászsüteményeket. Aki komolyabb eledelre vágyott az vörös szőnyegen vonulhatott át az Operaházzal szemben levő Ruscher-féle vendéglőbe.

Az első bál ünnepi programja Schumann Carnavalja volt. A vendégek számára ajánlották, de nem tették kötelezővé az álarc és a jelmez viselését. A zenét a főváros legismertebb katonabandái és népi zenekarai szolgáltatták. Az Operabál egyik csillaga az olasz származású Turolla Emma szoprán volt.

1911-ig a jótékony célú bált minden farsangon megrendezték, az 1911. évi esemény fővédnöke maga Ferenc József volt. Az operaház azonban továbbra is nyomasztó adósságokkal küzdött, a kormány megbukott, emiatt 1912-ben elmaradt a bál, majd kitört az első világháború. A hagyomány újraélesztésével 1934. február 1-jén, a vitéz nagybányai Horthy Miklós fővédnökségével és Lehár Ferenc dirigensi közreműködésével megtartott bállal próbálkoztak, de a folytatás elmaradt. A második világháború után a Magyar Állami Operaház számos rendezvénynek adott otthont, de közadakozási céllal, a magyar opera anyagi helyzetén segítendő, évtizedeken át nem báloztak.

Hatvankét évi szünet után, 1996. február 17-én rendeztek ismét Operabált Budapesten, a sztárvendég Montserrat Caballé spanyol szopránénekesnő volt. A nyitótáncot a hagyomány szerint ötven első bálozó ifjú pár mutatta be, a szórakoztatásról neves hazai és külföldi művészek, az ínyencségekről a vendéglátó szakma világhírű magyar mesterei gondoskodtak.

2009 végén az operabál a Magyar Állami Operaház tulajdonába került.