2020. február 27.

A Magyarországon őshonos vidra lett az év emlőse

Magyarország igazi "vidranagyhatalom" a régióban, köszönhető annak, hogy a faj fokozottan védett.


A Magyarországon őshonos vidra nyerte el idén az év emlőse díjat, ami egyúttal a vizes élőhelyek védelmének fontosságára is ráirányítja a figyelmet.

A vidrákat prémük miatt sokáig vadászták, ezért, és természetes élőhelyük csökkenése miatt a faj Európa számos területén kipusztult. Magyarország viszont igazi "vidranagyhatalom" a régióban, köszönhető annak, hogy a faj fokozottan védett. Több helyen próbálkoznak a visszatelepítésével, máshol viszont illegálisan irtják, mert a halastavak kártevőjének tartják.

A vidra a menyétfélék családjába tartozik. Rokonaitól eltérően remekül alkalmazkodott a vízi életmódhoz: kitűnően úszik, köszönhetően karcsú és áramvonalas testalkatának, valamint a lábujjai között feszülő úszóhártyának. Ez a széles körben ismert és népszerű emlős Magyarországon szinte minden olyan élőhelyen előfordul, ahol alkalmas búvó- és szaporodó helyet talál magának. Jellemzően a vízpart közvetlen közelében, maga ásta kotorékokban, vízparti fák gyökerei között vagy nádasokban él. Táplálékát is a vízből nyeri: a kisebb halakat úszás közben kapja el, de zsákmányul ejt kagylókat, vízi rovarokat, lárvákat és rákokat egyaránt.

A Balatontól Dráváig húzódó területein, a számtalan kisebb-nagyobb tónak és a hathatós védelemnek köszönhetően jelentős vidrapopuláció található. Az állatok azonban többnyire éjszakai életet élnek, a nappalokat a vackukban pihenve töltik, ezért a kirándulók természetes élőhelyeiken ritkán találkozhatnak velük.

Az európai vidrát korábban több magyar állatkert is bemutatta, ma már csak a Szegedi Vadasparkban és a petesmalmi vidramenhelyen találkozhatnak velük a látogatók, mindkét helyen mentett példányokkal. Állatkertekben jellemzően közeli rokonát, az ázsiai törpevidrát (Amblonyx cinereus) tartják.

Aki közelebbről szeretne megismerkedni ezekkel a játékos állatokkal, az a Somogy Természetvédelmi Szervezet által működtetett Petesmalmi Vidraparkban találkozhat velük, ahol a bemutatóhely mellett az ország egyetlen vidramenhelye is működik. Az itt kialakított tanösvények és a tórendszer tökéletes helyszín a vizes élőhelyek megfigyelésére, a kiépített leshelyekről számos védett madarat láthatunk, akiknek kiváló élőhelyet biztosít a terület.

A Vadonleső program 2014-ben választotta ki először az év emlősét. A kezdeményezés általános célja, hogy egy-egy ritka és kevésbé ismert vagy éppen népszerűsége ellenére is védelemre szoruló fajon keresztül ráirányítsa a nagyközönség figyelmét a természeti értékeinkre.

(Címlapfotó: MTI/Varga György)