» Magyarország

» Magyarország » Zala » Balaton


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Az 1700-as évektől Keszthely története összefonódik a Festeticsekkel. A keszthelyi kastély a negyedik legnagyobb Magyarországon, látogatottságban viszont az első.

Keszthelyt nagyon sokan, s ebben semmi túlzást sem találnak, az ország egyik legszebb, leghangulatosabb városának tartják. Romantikus főtere, felújított sétálóutcájának nyüzsgő forgataga, még este 10 órakor is zajos promenádja a mediterrán kisvárosok hangulatát idézi. Mindennek csúcspontja a korzót lezáró Festetics-kastély és múzeum impozáns épülete, amely nem csak a város, hanem az egész Balaton-vidék ékessége.

Keszthelyt a Festetics-család virágoztatta fel.

A város és nagy vagyonú főúri família találkozása, együttélése azonban ennek ellenére nem volt felhőtlen. A legnagyobb konfliktus forrása az volt, hogy a Festeticsek, miután 1745-ben berendezték a városban a birtokaik központját, hol erőszakkal, hol pénzzel, de lényegében a környék minden zöldterületét megszerezték, s ezzel, lakóinak elkeseredésére, gyakorlatilag megakadályozták a város további terjeszkedését.

A keszthelyiek pereskedtek is, de hiába. Minden perüket elveszítették a nagy hatalmú mágnással szemben. Keszthely viszont ugyanakkor folyamatosan gyarapodott. A gőgös főúr kultúráltsága, széles látóköre, minden új iránti érzékenysége kamatozott neki. A Festeticsek ugyanis amellett, hogy a mezőgazdálkodás korszerűsítésének buzgalma fűtötte őket, a kultúrának és a költészetnek is bőkezű mecénásai voltak.

A család tervszerűen fejlesztette a várost: templomot emelt, kórházat, gimnáziumot épített, a legismertebb tagja - György gróf - pedig részben azzal, hogy az 1700-as évek végén, megalapította Európa első mezőgazdasági főiskoláját - a Georgikont -, részben pedig a nevezetes Helikoni Ünnepek rendezésével, országoshírűvé is tette a kis települést.

A kastély kincsei

A második világháborút követően az épületegyüttes műkincseinek jelentős részét elveszítette. Egy 1942-es leltár szerint külön ezüstkamrája is volt a kincseknek, amelyek 2019 áprilisában mint "Keszthely Seuso-kincsei" kerültek vissza.

A háromszor 12 darabos készletből a tányérok és a nagyobb kelyhek sora hiánytalan, a kisebbekből azonban csak 9 szerepelt az árverésen. Ezt követően került elő a tizedik kisebb kehely Ausztriában egy családnál.

A 12 tányért és 12 kelyhet, valamint 9 kisebb kelyhet a bécsi Dorotheum árverésén kikiáltási áron, több mint hatmillió forintért vásárolta meg a magyar állam.

A tízszögű, aranyozott ezüsttányérok összsúlya csaknem tíz kilogramm. A kelyheken gravírozott címer látható F monogrammal és grófi koronával, valamint a Festeticsek címerállataival, a daruval és a két oroszlánnal, összsúlyuk pedig megközelíti az öt kilogrammot. A tárgyak többségén az 1796-os régi bécsi fémjel is szerepel.

Az ezüsttárgyakat az 1700-as évek végén az éppen kétszáz éve elhunyt gróf Festetics György rendelte, aki a család legkiemelkedőbb tagjaként a Georgikon megalapításával, a Helikoni Ünnepségek létrehozásával, illetve a kastély könyvtári szárnyának felépítésével tette emlékezetessé a nevét.
    
A Festetics-kastély a most visszakapott műtárgyakat a jelenlegi tükörterembe helyezi el, ahol 12 személyes hercegi ebédlőt rendeznek be. A korhű berendezéshez egy aukción székeket is vásároltak.

Könyvtár

Hazánk egyetlen épen maradt főúri magánkönyvtára, a Festetics-kastély klasszicista berendezésű Helikon könyvtára Keszthelyen van.

Gróf Festetics György egész épületszárnyat építtetett könyvtárának 1782-ben, amelyben a díszes berendezés Kerbl János keszthelyi asztalos munkája. A jelenleg több mint 80 000 könyvtári egységet tartalmazó gyűjtemény megmenekülése annak köszönhető, hogy a második világháború alatt a Keszthelyt megszálló orosz csapatok parancsnoka, felmérve a kincsek értékét, befalaztatta a bibliotékát és a mellette lévő néhány helyiséget. Az így lezárt termekbe összegyűjtötték a legértékesebb berendezési tárgyakat, festményeket, szobrokat, porcelánokat, amelyek a többi magyar kastély berendezésétől eltérően, egyedülálló módon, eredeti helyükön vészelték át a háborús időket.

Madárpark

A Festetics-kastély madárparkja 2016-ban nyitotta meg a kapuit, ahol mintegy 40 vízimadárfajt tartanak, de pávák és fácánok is színesítik a madárállományt. A világ különböző tájain honos madarakkal találkozhatnak a látogatók, többek között Ausztráliából, Dél-Amerikából, Kínából származó egyedekkel, egyebek mellett a világ legkisebb vízimadara, a Hottentotta réce is a park lakója.

A madárpark 2020-ban nyolc új fajjal gazdagodott, többek között emukat és egzotikus kislibákat is simogathatnak a látogatók, de kézből etethetik is a szárnyasokat.

Vadászati Múzeum

A Helikon Kastélymúzeumhoz tartozó múzeumban Közép-Európa legnagyobb egész alakos preparátumgyűjteménye található, az állatokat diorámákban mutatják be, eredeti élőhelyük megjelenítésével. Közel 2000 négyzetméter alapterületen több mint 300 életnagyságú állat tekinthető meg a múzeumban a világ öt kontinenséről.

A bővítések eredményeként kialakítottak egy ázsiai hegyvidéket és a hegyek alatt egy ősemberbarlangot idéző diorámát, melyben egy család életébe nyerhetünk bepillantást. Az új Afrika teremben pedig valósághű esőerdőt láthatnak az érdeklődők, és megismerhetik a rejtett életet élő bongó nevű állatot is. Afrikából valamennyi nagyragadozó megtalálható a múzeumban, olyan különlegességek is, mint az őserdei elefánt, amely Magyarországon csak itt látható.

A gyűjtemény részét képezi Amerika szinte valamennyi vadászható vadfaja. A diorámában a farkasokkal verekedő bölény mellett fekete medve és jávorszarvas is helyet kapott. Külön rész mutatja be a sarkvidéki életet, Ázsia magas hegységébe is betekintést kaphatnak a látogatók, és Európa valamennyi vadászható vadfaját is teljes életnagyságban mutatja be a múzeum anyaga. Erdélyből barnamedvével, Spanyolországból kőszáli kecskével találkozhat a látogató.

A Vadászati Múzeum új épületszárnyát 2021-ben avatták fel.

TOTEM

Az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás jelképe, Szőke Gábor Miklós Totem című alkotásának végleges helye, a keszthelyi Festetics-kastélyhoz tartozó Vadászati Múzeum udvara.

A Totem 10 tonna őz- dám- és gímagancsból, továbbá 20 tonna acélból készült, több mint 20 méter hosszú, 15 méter magas, 22 méter széles, szarvasfejet ábrázol.

Modellvasút

A történelmi modellvasút-kiállítás az egyik legnagyobb Európában. A 19–21. századi Magyarország, Ausztria és Németország vasútjait szemléltető óriásmodell az eredeti állomásépületek, vasúti pályák, mozdonyok, szerelvények korhű mása.

Tartomány:Zala
Település:Keszthely
Cím:Festetics kastély
GPS: 46° 46′ 14.62332″, 17° 14′ 30.84533″
Honlap: https://helikonkastely.hu/

Még nem érkezett hozzászólás!