» Magyarország

» Magyarország » Heves » Eger


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Az egri vár a barokk stílusú városközpont felett tornyosul. Eger híres boráról, a bikavérről történelmi legendák is szólnak, és látogatók tömegét vonzza a Szépasszonyvölgybe.

István király döntött úgy - a jelenlegi kutatások szerint 1004-ben -, hogy püspökséget alapít a városban. Az egyház az elmúlt ezer évben folyamatosan hozzáadott valamit a város fejlesztéséhez, az épületek zöme a katolikus egyháznak köszönheti létét. Eszterházy Károly püspök a 18. század második felében a főegyházmegye anyagi ereje mellett saját magánvagyonát is felhasználta a városképet uraló Líceum felépítésére.

A 18. század a fellendülés időszaka volt Egerben. Széles látókörű püspökök irányították a város fejlődését, ennek nyomán pedig a korabeli Eger az ország 6. legnagyobb települése volt.

LÁTNIVALÓK

Egri vár. Az egri vár az évente 400 ezer feletti látogatójával Magyarország legnépszerűbb vára. (részletek)

Egri Bazilika. Az egri Bazilika az ország második legnagyobb vallási építménye, lenyűgöző belső térrel. Méreteire jellemző a klasszicista épületek hatalmas kupolája, és tornyai, melyek közel húsz emeletnyi magasságig érnek fel. (részletek)

Egri minaret. A török uralom emlékét őrzi a 17. század végén épült karcsú minaret, amely az egykori oszmán világbirodalomban legészakabbra látható ilyen építmény. Másszuk meg a 97 vaskos lépcsőfokot, hogy 40 méter magasságából tekinthessük meg egy barokk város panorámáját. (részletek)

Egri Érseki Palota Látogatóközpont. Az épület 1740-től az egri püspökök, érsekek rezidenciája. 2016-ban nyílt meg az Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont, ahol különlegesen szép, autentikus környezetben ismerhető meg az egri érsekek világa. 

Egri Főegyházmegyei Könyvtár. A 225 éves muzeális jellegű teremkönyvtár különlegességét a gyűjtemény, a könyvállványzat és a freskó adja. (részletek)

Szent Hedvig-templom. 2002-ben Magyarország Szent Hedvig jobb keze középső ujjának egy csontszilánkját kapta meg Lengyelországtól (ezen az ujján viselte jegygyűrűjét), az ereklyét Egerben, a ferencesek Szent Hedvig-templomában őrzik.

Csillagászati Múzeum. A Csillagdának és a Csillagászati Múzeumnak helyet adó "Lyceumot" Eszterházy Károly egri püspök építtette a 18. század második felében. A főpap a kor egyik legnagyobb csillagászát, a bécsi udvarban működő Hell Miksát kérte fel a Líceum tornyában helyet kapott csillagda kialakítására. Szintén ő jelölte ki 1776-ban, az egri délkört, amelyet a Csillagda padlóján carrarai fehér márványból rakatott ki. Egyúttal meghatározta azt a pontot az épület falán, amelyen át a nap besütve, a csillagászati délben pontosan párhuzamos a meridiánnal. Az évszázadok során a napsugaraknak utat engedő rést befalazták és a helye feledésbe merült. Zétényi Endre, a múzeum alapítója viszont újra kijelölte a pontot, ennek köszönhetően ismét pontosan mutatja a delet az egri linea meridionalis, vagyis a délvonal. Az épületben található még a Hell Miksa által tervezett és 1776-ban készült Camera Obscura berendezés, amely nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon ritkaságnak számít. Optikái segítségével a barokk Eger és környéke vetíthető ki a besötétített terem közepén lévő asztalra. (Varázstorony: Specula Csillagvizsgáló, Camera Obscura, Varázsterem, Planetárium, Kilátó terasz).

Egri Gyógyfürdő

Török-fürdő. Leghangulatosabb része a nagy tükörmedence: feje felett egy 200 000 aranymozaikból álló hatalmas kupola ragyog, lába alól, a kőlapok réseiből radonos gyógyvíz bugyog fel, amely a bőrön és a tüdőn át felszívódva gyulladáscsökkentő és közérzetjavító hatású.

Az egri fürdő török medencéje még 1610 és 1617 között, a török hódoltság alatti időben épült, így ez a medencetér legrégebbi része, ezáltal ez az egyetlen vidéken fennmaradt és működő törökfürdő. A fürdő többi részét az évszázadok alatt fokozatosan építették hozzá az eredeti török építményhez. Kiemelkedő látványt nyújt az 1980-ban fejújított kupola, melyet körülbelül 200 000 darab aranyozott mozaikkal burkolták.

A fürdőben az eredeti török stílusú medencék (ilidzsa) mellett a török fürdőzést idéző hamam (masszázs, gőz, leöntő fürdő) is megtalálható. A hat medencéből hármat a ritkaságszámba menő radonos gyógyvízzel töltenek meg, mely gyulladáscsökkentő és fokozza a szervezet endorfin-termelését, így a közérzetre is kedvezően hat. Az ionizáló sugárzás a sejtek regenerációs folyamatait is előmozdítja.

Eger 4 török-kori öröksége

Egri minaret. A török uralom emlékét őrzi a 17. század végén épült karcsú minaret, amely az egykori oszmán világbirodalomban legészakabbra látható ilyen építmény. (részletek)

Valide Sultana fürdőrom.

 

Török-kert az Egri várban.

Török-fürdő.

Egri Borvidék

1000 éves múlttal büszkélkedik az Egri borvidék, emblematikus borai az Egri Bikavér, és az ellenpárjaként, kárpát-medencei fajták házasításából megalkotott fehér cuvée, az Egri Csillag. Különleges ízvilágukkal kiváló borászatokban, trendi borbárokban ismerkedhet Eger utcáit járva – az ínyenceknek pedig feltétlenül érdemes kitérőt tenniük Noszvaj, Egerszalók, Szomolya, Ostoros és a Nagy-Eged hegy irányába, ahol a helyi borokat néhol hegyoldalba vájt pincékben kóstolhatják meg.

Eger legendás pincerendszere. Egykor 3 kilométer hosszan nyúlt el. A mai, látogatható pince legszebb része az Oszlopos Terem, ahol 7×7 pinceág sakktáblaszerűen hálózza be a teret.

Szépasszony-völgy. Több mint 150 kóstolópincét, borszaküzletet találunk a megújuló völgyben, a kistermelőtől a csúcsborászatig.

Egri Bikavér

Az ország egyik leghíresebb borát, a kékfrankos alapra épített Bikavért 1912-ben Grőber Jenő készítette el elsőként. A szabályok szerint legalább három kékszőlő-fajtából kell házasítani, és 6 hónapig fahordóban érlelni. Választhat superior vagy grand superior kategóriás bikavért is – a legismertebbek a Nagy-Eged hegyről, Magyarország legmagasabban fekvő szőlőterületeiről származnak.

Egri csillagok

60 helyi borász ötletéből született meg az Egri Bikavér fehér párja a Kárpátmedence fehér szőlőinek házasításából. Kóstolja meg a friss évjáratot az Egri Csillag Borfesztiválon!

Tartomány:Heves
Település:Eger
GPS: 47° 53′ 56.35932″, 20° 22′ 27.7194″

Még nem érkezett hozzászólás!