Brennbergbánya

Ilona-akna

Százharminc évvel ezelőtt nyitották meg a Sopronhoz tartozó brennbergi szénmedence dél-nyugati részén az Ilona-aknát, amely ma Ausztriához, Ritzinghez (Récény) tartozik. 

A brennbergi szénbánya a legrégebbi Magyarországon. A barnaszén rendszeres bányászata az 1780-as években indult meg itt. A szénmedence egy kis területe ugyanakkor átnyúlt Ausztriába. Miután Brennbergbánya Sopronhoz tartozott, ahogy ma is, az osztrák rész viszont az Esterházy-család hitbizományában állt, a kitermelést végző magyar vállalatnak szerződést kellett kötnie mindkét féllel a bányászati jog biztosítása érdekében.

A trianoni békeszerződés Sopront, és ezáltal Brennbergbányát is Ausztriához csatolta, de az 1921. december 15-ei népszavazás eredményeképpen a város magyar maradhatott. A korábban szintén a Soproni járáshoz tartozó Récény (Ritzing) azonban Ausztriához került. Ennek területén feküdt az Ilona-akna, amely ugyan 8-9 kilométer távolságra volt a községtől, és Brennberghez volt igazán közel, közigazgatásilag Récényhez tartozott. Ettől kezdve a brennbergi bányát a magyar-osztrák határ kettészelte, és például az Ilona-akna minden felszerelésével és a körülötte kiépült teleppel együtt Ausztriához került, míg a bánya többi része Magyarországon maradt.

Récényben a 19. században indult el a kitermelés, erre azonban pontos adatok nincsenek, csak utalások. Eleinte külszíni fejtéssel termelték ki a szenet, majd mélyítették az aknákat, például az Ilona-aknát soproni kereskedők finanszírozásával 1886-ban. Így 327 méter mélységben elérte a főtelepet, és megindulhatott a rendszeres kitermelés. A bányászathoz szaktudás is kellett, ezért elsősorban Brennbergből telepítettek ide munkásokat.

Az Ilona-akna bérletét 1902-ben a brennbergi vállalat vette át, és jelentősége 1924 és 1940 közt ismét nőtt. Majd a szénkészlet fogytával a kitermelés súlypontját nyugatabbra kellett áthelyezni. 1941-ben elkészült a Szent István-akna, amely ettől kezdve betöltötte a főszállító és behúzó akna szerepét, így a termelés helyszíne eltávolodott az Ilona-aknától, berendezéseit leszerelték, az aknát víz alá engedték, sőt később "tömedékelték". Mégis sokáig élt az a legenda, hogy Ausztria felé erre szöktek át a magyarok 1956-ban.

Az Ilona-akna végül magántulajdonba került: egy bécsi vállalkozó falazott aknatornyát felújíttatta, és a külszínen egy vágatszakaszt építtetett. Az épület egyúttal Burgenland legrégebbi ipari műemléke.

Szent István-akna

A Szent István aknát a közelmúltban véglegesen lezárták.

A magyarországi szénbányászat első gőzüzemű aknaszállító gépét 1840-ben Brennbergbányán helyezték üzembe.

Brennbergbánya bezárásáról 1951-ben politikai okokból született döntés.

Brennberg osztrák- magyar határszéli fekvése miatt a határsáv, illetve a határzár kialakításának koncepcióját nem tudták összeegyeztetni a bányászat folytatásával.

A bánya nagy sietséggel végrehajtott felszámolásakor nem jutott idő a szakszerű bezárásra, s a határsáv megszűnése után derült fény a Szent István akna emberéletre is veszélyes állapotára.

Tanösvény

Új tanösvény készült madárodúkkal, etetőkkel, vadlesekkel a Soproni Parkerdőben

A Soproni Parkerdő másfél kilométer hosszú Vadgazdálkodási és Vadászati Tanösvénye interaktív információs táblákkal, kipróbálható vadgazdálkodási berendezésekkel várja a közönséget.

A hat állomásból álló tanösvény kiindulási pontja (Sopron) Brennbergbánya-Ritzing (Récény) határátkelőnél van, nyomvonala pedig követi a magyar-osztrák határszakaszt, érintve a Soproni-hegység legmagasabb pontját a Magas-bércet (557m).    

Mindegyik állomásnál, az út mentén elhelyeztek egy interaktív, információs táblát, ahonnan egy ösvény vezet a megnézhető és kipróbálható vadászati berendezésekhez. A táblák egy-egy fontos vadászati, vagy vadgazdálkodási témát dolgoznak fel, továbbá bemutatnak egy-egy állatfajt.

A tanösvény célja az oktatás, illetve a vadgazdálkodás és a vadászat feladatainak megismertetése a közönséggel. A Vadgazdálkodási és Vadászati Tanösvény kialakítása három millió forintba került, amit a TAEG Zrt. saját forrásból fedezett. A kiegészítő eszközöket, berendezéseket ugyanakkor a Nyugat-magyarországi Egyetem vadgazdamérnök-hallgatói építették meg.