» Magyarország

» Magyarország » Veszprém » Balaton


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Nyaralás Balatonalmádiban.


Almádi – az északi part gyöngyszeme – 1848-ig önálló hegyközségi szervezetben létezett, szőlőbirtokok voltak a területen. Földesura a Veszprémi Káptalan volt, akinek tizedet fizettek a szőlőművelők. 1849-től önállóságát elveszítette, Szentkirályszabadjához csatolta az akkori osztrák közigazgatás. 1869. július 15-én kiadott megyegyűlési határozat szerint önkormányzati képviseleti jogát visszakapta, ekkor lett önálló település Balatonalmádi.

1989. március 1-jén Balatonalmádi városi jogú nagyközséget várossá nyilvánították. 

Wesselényi strand

Óvári kilátó

Az Óvári-kilátó - amelyet korábban Wesselényi-kilátónak hívtak -, az Öreghegyen áll. A vöröskőből emelt építményből a Balaton keleti medencéjére lehet rálátni Fűzfőtől Zamárdiig, Káptalanfüredtől Aligáig.

Vörösberényi jezsuita kolostor

A megújult jezsuita kolostor összművészeti kulturális központként működik.

A kolostort az 1758-as iratok említik először, a templomot 1779-ben szentelték fel, és a magtárt is a 18. században építették.

A vörösberényi kolostor a szomszédságában álló Loyolai Szent Ignác katolikus templommal és a felújított volt magtárral együtt a Balatonpart ikonikus helyévé vált.

A megújult kolostorban a helytörtneti gyűjtemény, képtár, múzeum kapott helyet, és a közelében álló magtárral együtt színházi előadásoknak, koncerteknek, képzőművészeti kiállításoknak, szakmai konferenciáknak is otthont ad.

Bringás pihenő

A Bicikliget nevű megálló a Véghely Dezső út és a Neptun utca találkozásánál található. A helyszín kiválasztásában nagy szerepet játszott a forgalmas bicikliút közelsége, valamint a Balatoni Bringaút 0 kilométerköve, mely Both Gábor szobrász-borász alkotása.

A pihenőpont közvetlenül a kő mögött található, fedett pihenőhely, biciklitároló, szervizpont és információs tábla áll a bringások és a kirándulók rendelkezésére.

Programok 2023 nyarán

Júniusban a város a Magyar Mozgókép Fesztivál egyik helyszíne lesz, a strandon BEAT néven egy összművészeti street art, street dance és underground fesztivált rendeznek, és Balatonalmádiban lesz látható az ország legnagyobb utcaszínház fesztiválja, a Bondoró is.

Balatonalmádi lesz a Hungarian Ballet Grand Priy nemzetközi balettverseny egyik helyszíne, a Klassz a parton programsorozat részeként több koncertet is tartanak, számos rendezvényt hoz a városba a Veszprémi Petőfi Színház, és megújítják a borfesztivált is.



Tartomány:Veszprém
Cím:Balatonalmádi
GPS: 47° 1′ 54.12972″, 18° 0′ 31.31892″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward