» Magyarország

» Magyarország » Komárom-Esztergom


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Azaum Római Tábor Almásfüzitőn

 Egy interaktív élménytárnak otthont adó, római stílusjegyeket felvonultató épületet emeltek a 3. századi erődöt megjelenítő tábor udvarára. A létesítmény kialakításával az azaumi tábor az év 270 napján fogadhatja az érdeklődőket.

Az élménytárban a látogatók interaktív foglalkozásokon vehetnek részt, animátor segítségével beöltözhetnek katonának, kipróbálhatják a római kor találmányait. Minden teremben hangsúlyos a programokban való személyes részvétel.

A tábor Magyarországon egyedülálló módon, virtuális és kiterjesztett valóság alkalmazásával mutatja be a római világot. A résztvevőknek többek között egy római maszkot kell összerakni, illetve erődítményt építeni a közelgő ellenség támadásának kivédésére.

A határon átnyúló projekt keretében a meglévő tornyos erőd épületét bővítették, így lehetővé vált, hogy biztonságos helyet kapjanak az Almásfüzitő régészeti feltárása során előkerült római leletek. Az erőd bővítésével egy új látványkonyhát is kialakítottak, ahol a modern ízvilágra szerelt hagyományos római ételeket lehet kipróbálni,

A földsánccal körülvett erőd környezete is új látványosságokkal gazdagodott, a kapuk előtt felépítették egy barbár falu négy épületét, valamint egy erődöt idéző játszóteret, egy sövénylabirintust és egy füvészkertet.

Az Azaum Római Tábor 2012-ben nyílt meg. Az ókori élménypark az év során több római kori eseményt is felelevenít, ahol az érdeklődők megismerhetik az akkor divatos öltözködési formákat, valamint korhű fa-, textil-, fazekas, kerámia- és kőfaragó műhelyekben állíthatnak elő tárgyakat. A táborban gyakran rendeznek élő történelemórákat.

2021-ben tovább fejleszttették a tábort, egy interaktív élménytárnak otthont adó, római stílusjegyeket felvonultató épületet emeltek a 3. századi erődöt megjelenítő tábor udvarára. A létesítmény kialakításával az azaumi tábor az év 270 napján fogadhatja az érdeklődőket.

Az élménytárban a látogatók interaktív foglalkozásokon vehetnek részt, animátor segítségével beöltözhetnek katonának, kipróbálhatják a római kor találmányait. Minden teremben hangsúlyos a programokban való személyes részvétel.

A tábor Magyarországon egyedülálló módon, virtuális és kiterjesztett valóság alkalmazásával mutatja be a római világot. A résztvevőknek többek között egy római maszkot kell összerakni, illetve erődítményt építeni a közelgő ellenség támadásának kivédésére.

A határon átnyúló projekt keretében a meglévő tornyos erőd épületét bővítették, így lehetővé vált, hogy biztonságos helyet kapjanak az Almásfüzitő régészeti feltárása során előkerült római leletek. Az erőd bővítésével egy új látványkonyhát is kialakítottak, ahol a modern ízvilágra szerelt hagyományos római ételeket lehet kipróbálni,

A földsánccal körülvett erőd környezete is új látványosságokkal gazdagodott, a kapuk előtt felépítették egy barbár falu négy épületét, valamint egy erődöt idéző játszóteret, egy sövénylabirintust és egy füvészkertet.

Almásfüzitő a római korban két közigazgatási egységhez tartozott. A település nyugati fele, a mai Nagykolónia az egykori Brigetio, az ettől keletebbre fekvő területek pedig Azaum/Odiavum katonai táborok igazgatása alatt álltak.

A közvetlenül a Duna partján állt, négyszögletes alaprajzú Azaum táborának körvonalai egy 1940-es légifelvételen még láthatóak voltak, azonban itt épült meg a timföldgyár VII. zagytároló kazettája, melyben 4,3 millió köbméter vörösiszap található. A 70 hektáros területet időközben rekultiválták.

Tartomány:Komárom-Esztergom
Cím:Almásfüzitő
GPS: 47° 43′ 35.1498″, 18° 15′ 45.0468″

Még nem érkezett hozzászólás!