» Magyarország

» Magyarország » Vas » Őrség

Aquila-út - tematikus út Velemérben a középkori festőművész emlékére


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Aquila János-emlékhelyeket jelölő, térképpel illusztrált, négynyelvű információs tábla Velemér és Nemesnép határában, a középkori festőművész nevéhez fűződő, kevésbé ismert műemlékeket ajánlja a látogatók figyelmébe.

Napjainkban is megtalálható azoknak a templomoknak, kolostoroknak, monostoroknak egy része, amelyeket a XIV. században Aquila János céh-társaival gótikus stílusú freskókkal díszített.

A középkorban ekkor jelent meg először a freskókon az alkotók személye: Aquila János több képre ráfestette önarcképét, illetve a feliratokon utalt rá, hogy ő alkotta a freskókat, vagy mesteremberként részt vett a templom építésében. Alkotásaiban a korai keresztény vallás keveredik a honfoglalást megelőző természetközeli világképpel.

Velemérben és az ausztriai Fürstenfeldben épült Árpád kori templomban valamennyi kép Aquila János keze munkája.

A felújított veleméri templomban a freskófestő a háromkirályok jelenetét ábrázolta: a kép érdekessége, hogy a bibliai történet középpontjában a ló nyergében egy majom látható, aki megkaparintotta a gyeplőt.

A környező szlovén települések, Turnisce, Selo és Martjanci középkori templomainak freskóit már az Aquila-festőiskola növendékei festették. A horvátországi Senkovecben található apró kápolnában ugyancsak fellelhetők a gótikus alkotások.

Tartomány:Vas
Cím:Velemér
GPS: 46° 44′ 20.04504″, 16° 21′ 47.7126″

Még nem érkezett hozzászólás!