» Olaszország » Veneto » Verona


Verona Európa egyik legromantikusabb városa, a szerelmesek kedvelt úticélja.

Történelmi épületeinek értéke és fontossága miatt Veronát az UNESCO 2000-ben felvette Világörökségi listájára.

A városról elsőre szinte mindenkinek az jut eszébe, hogy itt játszódik a Rómeó és Júlia, azonban ókori emlékekben Róma után Verona a második leggazdagabb város.

A Rómeó és Júlia mellett még két másik Shakespeare-darab helyszíne is a város: A makrancos hölgynek, valamint A két veronai nemesnek is Verona ad díszletet.

Az Arena di Verona Opera Festivalt 1936 óta Verona városa rendezi meg, és ez Európa egyik legrangosabb zenei eseménye.

LÁTNIVALÓK

Aréna

Az i.sz. 30-ra megépült Arena Verona leghíresebb látványossága. A világ harmadik legnagyobb római amfiteátruma eredetileg gladiátorviadalok helyszíne volt, és csak évszázadokkal később alakult át színházzá. Mára a híres veronai operafesztivál helyszíneként került be a köztudatba.

Az amfiteátrum egy földrengés következtében még a 12. században megsérült, de ezt leszámítva közel kétezer éve az eredeti állapotában sikerült megőrizni. Míg Rómában Michelangelo a Colosseum köveit hordatta el a város új palotáinak építéséhez, a veronaiak a XVI. század végétől kezdve külön városi hatóságot hoztak létre az addig is védett épület felügyeletére. Az Aréna működött is. Évszázadokon át lovagi tornákat, ünnepségeket, versenyeket, cirkuszi és irodalmi előadásokat tartottak benne. Több mint 30 ezer néző befogadására volt képes, ma - biztonsági okokból - 15 ezren látogathatják egy időben.

Zenatello ötletének megszületése után a szakértők megállapították, hogy az Aréna tökéletesen alkalmas operák előadására is, akusztikája a fedett színházakéval vetekszik. Az ókori amfiteátrumban 100 éve rendeznek operaelőadásokat és 200 éve született az arénában legtöbbet játszott szerző, Giuseppe Verdi. 

A 1913. augusztus 10-én tartott első Aida-bemutató akkora hazai és nemzetközi sikert aratott, hogy kérdéses sem volt a folytatás. Az első előadás nézői között volt Puccini és Mascagni, Maxim Gorkij és Franz Kafka. 

Júlia háza / Casa di Giulietta

Az angol drámaíró műve Veronában játszódott, a szerelmi történet azonban fikció, Júlia valóban sohasem élt a nevezetes házban. A híres erkélyt is az 1936-ban építették Piazza delle Erbe közelében lévő házra.

A házat 1905-ben szerezte meg a városvezetés a Dal Capello családtól, és a nevek hasonlósága alapján a regényben szereplő Capulet család tulajdonává nyilvánította, így teremtve új turisztikai látványosságot.

Évente nagyjából másfél millióan keresik fel Júlia házát. A turisták lefotóztatják magukat világirodalom leghíresebb balkonja előtt, megsimogatják a tragikus hősnő szobrát.

Az erkély alatt található Júlia fala, ahová világ minden tájáról érkező turisták tűzik fel szerelmes üzeneteiket. Rengeteg levél és cédula borítja be a szerelmesek falát, mely hihetetlen gyorsasággal betelik. (részletek)

Júlia sírja

San Francesco al Corso kerengője alatti kriptában, egy vörösmárvány szarkofágban nyugodott a legenda szerint Júlia, Shakespeare színművének hősnője. (részletek)

Piazza delle Erbe

Tipikus olasz, négyszögletű tér, éttermek, kávézók teraszaival, kis boltokkal, Verona történelmi városközpontjának a centruma. Olaszország egyik legszebb terének tartják. A tér körül csodálatos középkori házak és tornyok láthatók. A tér közepén egy lenyűgöző 14. századi szökőkút és egy 4. századi Madonna-szobor csodálható meg. Szombat és vasárnap reggelenként piacot tartanak a Piazzán.

Torre dei Lamberti

Verona egyik jelképe a 84 m magas, 12. századi Torre dei Lamberti. A toronyba gyalog vagy lifttel lehet felmenni. A tetejéről csodálatos látvány tárul Veronára. A tornyot 1173-ban építették, de 1403-ban villámcsapás érte. A renoválás csak 1448-ban kezdődött meg, és 1464-ig tartott. A torony órája 1779-ben készült. A Torre dei Lamberti 4 harangjából egy óránként megszólal.

Piazza Brá

Verona, illetve egyesek szerint Olaszország legnagyobb tere. Több étterem és kávézó található itt, az északkeleti részén pedig az Arena. Híres épülete itt a Palazzo della Gran Guardia, melynek építése 1610-ben kezdődött, de csak 1853-ban fejeződött be. Jelenleg kiállítási és konferenciahelyszínként működik. A téren áll a polgármesteri hivatal, a Palazzo Barbieri is, melyet 1836-1848 között építettek.

Castel San Pietro

Érdemes felsétálni a Castel San Pietróig, ahonnan lenyűgöző panoráma nyílik a városközpontra. A Ponte Pietrától induló lépcsőn lehet ide felmászni. Egy magas dombon, a városközpont felett áll, eredetileg az osztrák hadsereg barakkjaként működött. A domb mindig is fontos stratégiai pontként szolgált, ezért korábban több erőd is állt itt, de a római időkben épített vár elpusztult, majd a 14. századi kastélyt 1801-ben a francia hadsereg rombolta le. 1851-ben alakult ki jelenlegi formája.

Duomo

A veronai katedrális (Duomo) két korábbi templom helyére épült, amelyek egy 1117-es földrengésben elpusztultak. 1187-ben szentelték fel, de ezután még hosszú ideig folytatódtak a munkálatok. Belső tere a 15. századi renoválás alkalmával érte el mai formáját.

San Zeno Maggiore-bazilika

Talán Verona legszebb temploma, sokan Olaszország legszebb templomai között tartják számon. 1138-1398 között épült. Belső részén egy csodálatos középkori, bibliai történeteket megelevenítő bronzajtó, és számos értékes műalkotás fedezhető fel. A hagyomány szerint itt kötötte össze életét Rómeó és Júlia. Belső bronz ajtajai csodálatos bibliai történeteket elevenítenek fel.

San Fermo-templom

A templomban valószínűleg felfedezték Arnau de Torroja, a templomos lovagrend nagymesterének sírját. Az olasz katolikus templomosok nagymestere, Mauro Ferretti a veronai San Fermo-templom renoválásakor bukkant egy kőszarkofágra, amelyen egy jelzés arról árulkodott, hogy abban egy "nagyon fontos templomos lovagot" temettek el.

Törvényszéki molekuláris biológusok 2019 őszén fogtak hozzá a leletek vizsgálatához és mintát vettek a csontvázból. Radiokarbonos vizsgálatokkal megállapították, mennyi idő telhetett el a személy halála óta. Az így meghatározott időkeret 1166 és 1259 közé esett, amely magába foglalja az 1184-ben elhunyt nagymester halálának idejét is.

A veronai sírban talált elhunyt a szakértők szerint jobbkezes volt, halálának idején 50-70 éves kor közötti lehetett. Mindez egybevág azokkal az ismeretekkel, amelyeket ma a legbefolyásosabb templomos alakjáról tudni. A sejtés igazolásához további DNS-elemzésre van szükség a kérdéses személy rokonaitól vett minták segítségével. A Torroja család lehetséges tagjait egyes katalán városokban és egykori templomos várakban temették el.

A lovagrendet illetően továbbra is vita van arról, hogy 1312-ben véglegesen feloszlott vagy csak "ideiglenesen felfüggesztették" a működését. Cemper-Kiesslich szerint az Arnau de Torroja nagymester földi maradványait rejtő sír helyének meghatározása fontos lépés a kortárs templomos rendek utólagos legitimációja szempontjából. A 14. század elején valószínűleg az eredeti templomos lovagok hatalma, befolyása és gazdagsága szálka volt IV. Fülöp francia király és V. Kelemen pápa szemében. A templomos lovagrendet ezért egy nagy feltűnést keltő, hosszadalmas perbe fogták, az inkvizíció sátánizmus és istenkáromlás bűnében vétkesnek nyilvánította.

Ponte Pietra

A római, i.e. 100-ban épített híd 4 boltívét a II. világháború végén a visszavonuló német csapatok felrobbantották, de 1957-ben, az eredeti építőanyagokból újjá lett építve. Ugyan a II. világháború előtt is többször összeomlott, és újjáépítették, még mindig tartalmaz több mint 2000 éves, valamint középkori részeket. Kellemes élmény eljönni ide, és átsétálni a hídon, Verona egyik legszebb részén található.

Castelvecchio

Az 1354-1376 között, egy korábbi római erőd helyére épült hatalmas vár neve olaszul mindössze annyit jelent, hogy "régi kastély". A kastélyon belül gazdag múzeum működik reneszánsz és gótikus festményekkel, freskókkal és szobrokkal. Kerámiák, régi fegyverek, pajzsok, ékszerek és harangok is megtekinthetők. A Castelvecchio hídja 1354 körül épült, azonban a II. Világháború idején teljesen elpusztult. 1949-1951 között építették újjá.

Giardino Giusti

A Giardino Giusti Olaszország egyik legszebb, és legjobban fennmaradt reneszánsz kertje. A kert 500 éves ciprusfákkal és 200 éves sövénylabirintussal büszkélkedhet, szobrok, szökőkutak és barlangok is színesítik. Egy csendes, békés oázis a turistákkal zsúfolt Veronán belül. 1570-ben ültették, majd 1930-ban nagy gonddal, az eredeti emlékek megtartásával újították fel. Mozart is gyakran járt ide inspirálódni, Goethe is üldögélt itt.

Museo Nicolis

Autótörténeti múzeum (részletek)

Garda-tó

A Garda-tó Veronából 1 napos kirándulással elérhető. Különösen szép és népszerű célpont a Garda-tón belül Sirmione, Malcesine és a Monte Baldo. Az északi helyek inkább a csendre nyugalomra, míg a Garda-tó déli települései a pezsgésre vágyóknak kedvezők. A Garda tónál található Olaszország egyik legnépszerűbb vidámparkja, a Gardaland. (részletek)

Tartomány:Veneto
Település:Verona
GPS: 45° 26′ 18.18312″, 10° 59′ 29.8374″