2021. május 19.

Bombasikerben bízik az amszterdami Rijksmuseum legújabb kiállítása

A kiállítás célja, hogy olyan "bombasiker" legyen, amely minél nagyobb közönséghez eljutva elmeséli a holland aranykor egy igazabb történetét.


Hollandia rabszolgatartó múltját bemutató tárlat nyílt kedden az amszterdami Rijksmuseumban.

Az intézmény főigazgatója, Taco Dibbits szerint a Vilmos Sándor holland király által megnyitott tárlat célja nem az, hogy "ébresztőként" szolgáljon az emberek számára, hanem, hogy olyan "bombasiker" legyen, amely minél nagyobb közönséghez eljutva elmeséli a holland aranykor egy igazabb történetét - olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.

Ismeretlen: Rabszolgák sziklákat ásnak, 1850 körül (c) Rijksmuseum/Johan Huizinga Fonds/Rijksmuseum Fonds támogatásával

A múzeumigazgató szerint az uralkodó látogatása, amelyet közvetített az állami televízió is, azt üzeni, hogy a tárlat témája Hollandia történelmének szerves része és nem csupán a rabszolgák leszármazottjait, hanem az ország minden lakóját érinti.

A Slavery (Rabszolgaság) című tárlat tíz ember sorsán keresztül tekint vissza a holland gyarmati korszak 250 évére, négy kontinenst, Európát, Ázsiát, Dél-Amerikát és Afrikát is érintve.

A kiállításon 140 tárgyi emlék, köztük a rabszolgákat megbéklyózó rozsdás láncok, fakalodák, az ellenálló rabszolgák szörnyűséges sorsáról beszámoló dokumentumok láthatóak, valamint Rembrandt két portréja, amely dúsgazdag rabszolgatartókat örökít meg.

Az augusztus 29-ig elérhető tárlat egyik legérdekesebb kiállítási tárgya egy 1689-ből való, családi címerekkel díszített réznyakörv, amelyet 1881-ben adományoztak a Rijksmuseumnak. Eredetileg kutyanyakörvnek vélték, ám feltehetőleg valójában a Hollandiába cselédnek visszahurcolt fekete rabszolgák viselték.

A Rijksmuseum jelenleg zárva tart, de a kiállítás virtuális bejárással hozzáférhető és a diákok ingyen nézhetik meg a tárlatot.

(Címplapfotó: Dirk Valkenburg: Jonas Witsen ültetvénye, valószínűleg Palemenribo. 1707 (c)Rijksmuseum.)