2024. augusztus 9.

Elmaradt a légitaxik bemutatkozása Párizsban

Eredetileg az olimpiai játékok idején szerettek volna debütálni.


Elhalasztották az elektromos légitaxik bemutatkozását Párizsban, amit eredetileg az olimpiai játékok idejére tervezett az üzemeltető, de egyelőre nem kapta meg hozzá a hatósági tanúsítványt.

A német Volocopter repülőgépgyártó startup és a párizsi repülőterek üzemeltetője azt reméli, hogy még az év vége előtt megtörténhet az első repülés egy szajnai uszályon kialakított repülőtérről, a Vertiport de Paris-Austerlitzről - közölték az AFP hírügynökséggel, alig négy nappal az olimpia zárása előtt. A két vállalat mindazonáltal vasárnap tart repülési bemutatókat egy prototípussal, utasok nélkül, a Párizshoz közeli Saint-Cyr-l'Ecole repülőtéren, néhány száz méterre a versailles-i kastélytól, ahol a lovasversenyeket rendezik.

A Volocopter által tervezett és gyártott Volocity jármű minősítése "néhány hetet" késik a hajtóművek miatt - mondta Edward Arkwright, a párizsi repülőtereket, köztük a Saint-Cyr-l'Ecole-ban találhatót is üzemeltető ADP Group ügyvezető igazgatója.

Az ADP és a Volocopter a francia főváros körüli Ile-de-France régió támogatásával eredetileg kísérleti repüléseket szeretett volna végrehajtani Párizs keleti részén, kihasználva az olimpiai játékokra irányuló világméretű figyelmet.

A végső cél egy új közlekedési mód megvalósíthatóságának demonstrálása a sűrűn lakott városi területeken, mégpedig az úgynevezett eVTOL, azaz függőleges fel- és leszállásra alkalmas repülő járművek működtetésével a vertiportok között.

A 2020 óta tervezett projekten az elmúlt hónapokban számos módosítás történt, miután a Volocopter nem kapta meg időben az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség engedélyét ahhoz, hogy fizető utasokat szállíthasson.

A vállalat vezérigazgatója, Dirk Hoke az újabb késedelem miatti felelősséget "egy amerikai alvállalkozóra" hárította, amely "nem tudta teljesíteni az ígéretét". A repülőgépbe szánt hajtóműveket vissza kellett küldeni az Egyesült Államokba ellenőrzésre.

"Jövő héten érkeznek vissza, de nem időben ahhoz, hogy az uszályról induló repüléseket megkezdhessük" a játékok vége előtt - mondta a múlt héten a vezérigazgató.

A jelenlegi változatban a kétüléses repülőgép akkumulátorokkal van felszerelve, amelyek a pilótafülke feletti 18 rotort működtetik, s a jármű sokkal csendesebb, mint egy helikopter a gyártója szerint.

Az elmúlt hónapokban a francia közlekedési minisztérium és az ADP inkább azt hangsúlyozta, hogy ezeket a járműveket a jövőben, nagyobb változatban, egészségügyi mentésekre vagy szervszállításokra lehet majd használni, s nem tértek ki a légitaxiként történő üzemeltetésre, ami a tehetősebbek gyorsabb közlekedését szolgálná.

A projektet ugyanis nem támogatja a párizsi önkormányzati képviselők többsége, sem a kormánytöbbségben, sem az ellenzékben. A városvezetés "ökológiai aberrációnak" nevezve a tervet, még bíróságon is megtámadta a közlekedési minisztérium július 9-én közzétett rendeletét, amely engedélyezte a helikopterleszállópálya létesítését Párizsban. Július 24-én az Államtanács (Franciaország legfelsőbb közigazgatási bírósága) gyorsított eljárásban az önkormányzat ellen döntött, de érdemi döntést csak ősszel hoz. A minisztérium végzése szerint a platform működési engedélye viszont "legfeljebb" december 31-ig szól.

(Címlapfotó: A Szajna III. Sándor hídja 2024. augusztus 8-án, a 2024-es párizsi nyári olimpián (c) MTI/Czeglédi Zsolt)