2023. április 13.

Ausztriában itt él a legtöbb fiatal - több oka is van

A város népessége még idén elérheti a kétmilliót.


Évtizedek óta nem nőtt olyan ütemben az osztrák főváros népessége, mint tavaly. Ha nem változik a tendencia, Bécs népessége még idén elérheti a kétmilliót. Ráadásul az új lakosoknak köszönhetően Bécs egyre fiatalodik.

2027 helyett akár már az idei év második felében elérheti az osztrák főváros lakosságszáma a kétmilliót. A Bécsi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2023. január 1-jén 1.982.000 ember élt a városban.

A bevándorlásnak köszönhetően tavaly mintegy ötvenezer fővel – 2,6 százalékkal – nőtt az osztrák főváros népessége.

Ennek felét az Ukrajnából menekülők tették ki. A növekedés további egynegyedéért szintén a bevándorlás volt felelős – elsősorban szíriaiak, afgánok, irakiak és irániak választották új otthonuknak Bécset. Amióta évente feljegyzik az osztrák főváros népességét – vagyis 1962 óta – ez volt a legnagyobb éves lakosságszám-növekedés.

Bécsnek egyébként már volt több mint kétmillió lakosa: az 1910-es népszámlálás során 2,08 millió bécsit számoltak meg. Az éves statisztikák bevezetését követően – az 1960-as, 1970-es években – Bécs lakosságszáma egyre csökkent, csak az 1990-es években indult újra növekedésnek. A legnagyobb mértékben 2015-ben nőtt az osztrák főváros lakossága.

A tavalyi, rendkívül intenzív népességnövekedés előnye, hogy Bécs egyre fiatalodik. Főleg a 20 és 40 év közöttiek száma emelkedett, hiszen a fiatal felnőttek a leginkább mobilak, és ebből a korosztályból kerül ki a legtöbb bevándorló is. Nekik köszönhetően Bécs jelenleg a legfiatalabb tartománya Ausztriának az alig valamivel több mint 41 éves átlagéletkorával.

Az új lakók eltérő mértékben oszlanak meg az egyes kerületek között – többek között az ukrán menekültek számára kialakított átmeneti szállások miatt –, a legnagyobb népességnövekedést azonban Donaustadt tapasztalta meg 4,4 százalékkal. Sokatmondó adat az is, hogy Bécs 1. kerületében 2022-ben összesen ezer fővel nőtt a lakosságszám – mindannyian Ukrajnából érkeztek.

Bécs lakosságának 39 százaléka külföldön született, ezzel – Brüsszel után – az Európai Unió egyik legsokszínűbb nagyvárosa.

Azt, hogy Bécs lakosságszáma eléri-e még idén a kétmilliót, nehéz megjósolni, mert nagyban függ az ukrajnai háború alakulásától. Nem lehet tudni, hogy az ukrajnai menekültek Bécsben maradnak, visszamennek a hazájukba vagy újabb menekültek csatlakoznak hozzájuk. Ha az Ukrajnából és Közel-Keletről érkezők száma megközelítőleg marad az elmúlt hat hónap szintjénél, Bécs lakossága már 2023 második félévében meghaladhatja a kétmilliót. Ha 2023-ban sok ukrán menekült tér vissza a hazájába, csak 2024-ben vagy később érheti el Bécs lakosságszáma a kétmilliót.

(Címlapfotó: Tavaly több mint ötvenezren telepedtek le Bécsben © WH Digital / Regina Hügli)