2023. február 8.

Újabb látványosság Triesztben: Mária Teréziának állít emléket

17 tonnát nyom, és függőlegesen áll, részben a földbe süllyesztve.


Az olaszországi Trieszt városában február 7-én felavatták Mária Terézia egykori császárnő emlékművét: egy nagyméretű érmét rajta az ő képével.

Az érme 17 tonnát nyom, és függőlegesen áll, részben a földbe süllyesztve. Éjszaka az érme világítani is fog.

Az alkotás a városban igen népszerű császárnénak állít emléket. Mária Terézia császárnő nagyon fontos volt Trieszt városának fejlődése szempontjából.

Trieszt a császárné uralkodása alatt vált kis kikötőből európai kereskedelmi központtá, köszönhetően az ebben az időszakban hozott új törvényeknek, illetve a fontos intézmények támogatásának köszönhetően.

Tallero, azaz Tallér nevű, részben földbe süllyesztett alkotás egy korabeli pénzérme formájában állít emléket a XVIII. században élt császárnénak, amin értelemszerűen az uralkodó képmása található.

A rozsdamentes acélból született, négy tonnát nyomó mű a – városban egyébként sosem járt – Mária Terézia által építtetett városnegyed, a Borgo Teresiano központjában lévő Ponterosso téren áll, és egyértelműen a környék jelképévé kíván válni, hiszen azt jelképezi, ami Trieszt volt és mindig is lesz: egy főváros Közép- és Dél-Európa találkozásánál

– mondta el az ünnepélyes avatáson Friuli-Venezia Giulia régió elnöke.

Nicola FacchiniEric Gerini és Elena Pockay terve alapján készült, egyik oldalán üres, tükröződő felületet mutató óriási érme felállításáról négy évvel ezelőtt maguk a helyiek dönthettek, hiszen erre a tervre adták le a legtöbb szavazatot.

A három művész 15 ezer eurót, azaz mai árfolyamon közel hatmillió forintot kapott a munkáért, aminek megszületését Friuli-Venezia Giulia régió finanszírozta.