2023. január 16.

Nyár óta nehezebb bejutni a Louvre-ba - ezt lehet tenni

Jelentősen nőtt tavaly a párizsi múzeumok látogatottsága.


Három évvel a koronavírus-járvány okozta válság kezdete után a párizsi múzeumok látogatottsága tavaly jelentősen emelkedett, és megközelítette a 2019-es szintet, annak ellenére, hogy az ázsiai turisták még nem térhettek vissza a francia fővárosba.

Más külföldi országokból, elsősorban az Egyesült Államokból érkező turisták viszont ismét jelentős számban látogatták tavaly a nagy párizsi kiállításokat - derül ki a francia főváros önkormányzatának közleményéből.

A világ legnagyobb múzeumának számító Louvre-ot 7,8 millióan keresték fel tavaly, ami 170 százalékos növekedést jelent 2021-hez képest, de még 19 százalékkal elmaradt a 2019-es évtől, amikor is 9,6 millióan váltottak jegyet a párizsi múzeumba.

Az amerikaiak aránya 18 százalékra emelkedett a 2019-es 16 százalékról, de kínai turistákat gyakorlatilag nem regisztráltak tavaly a Louvre-ban a 2019-es 8 százalék után. Ezzel szemben az európai országokból érkezők száma megemelkedett, annak ellenére is, hogy a múzeum szerint az év első hónapjaiban az akkor még érvényben lévő korlátozó intézkedések miatt a külföldi látogatók aránya csekély volt.

Laurence des Cars, a Louvre elnöke üdvözölte, hogy a látogatók 60 százaléka tavaly járt először a múzeumban, s 45 százalékuk 25 évnél fiatalabb volt.

A látogatás körülményeinek javítása érdekében a Louvre június óta napi 30 ezerre korlátozta a látogatók számát, péntek esténként azonban tovább tartanak nyitva a tárlatok, amelyekhez kapcsolódóan számos előadást is tartanak.

A versailles-i kastély - Franciaország egyik leglátogatottabb műemléke - látogatottsága szintén jelentősen nőtt tavaly, s a látogatók 77 százaléka külföldről érkezett. A 6,9 millió megváltott jegy még 16 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben, de már nem hasonlító a 2021-es évhez, amikor is 73 százalékos volt a visszaesés.

Az impresszionista gyűjteményéről ismert Orsay Múzeum 3,2 millió látogatót vonzott 2022-ben, ami 10 százalékkal kevesebb a 3,6 millió látogatóval rekordévnek számító 2019-hez képest. A tárlatokra érkezők 58 százaléka külföldi volt, és 14 százalékuk 18 évnél fiatalabb. Az Edvard Munch (1863-1944) norvég festőművész életművét bemutató nagyszabású tárlat pedig már három héttel a zárás előtt, 600 ezer megváltott jeggyel rekordot döntött.

A nagy kortárs összművészeti tárlatoknak helyet biztosító Pompidou Központ tavaly 3 millió látogatót fogadott, többségében Párizsból és környékéről, s 2021-hez képest megduplázta a látogatóinak számát. A múzeum szerint a látogatottság visszatért a pandémia előtti szinthez. A kortárs és modern művészeti központ állandó gyűjteményének tárlatát tavaly mintegy másfél millión keresték fel, többen, mint 2019-ben (1,4 millió).

Az Európán kívüli kontinensek őslakos civilizációit és művészeti örökségét bemutató Quai Branly-Jacques Chirac Múzeumban tavaly egymillióan jártak, ami szintén megközelíti a 2019-es évet, amikor is 1,1 millióan váltottak jegyet.

Az önkormányzati fenntartású 14 párizsi múzeum tavaly rekordévet zárhatott. A hosszú felújítási munkálatok után 2021-ben újranyitott Carnavalet - amely Párizs történetét mutatja be - több mint egymillió látogatót vonzott, a Petit Palais kiállítócsarnokhoz hasonlóan. A Modern Művészetek Múzeumában 560 ezren jártak 2022-ben, ami kétszer annyi, mint 2019-ben. A jelentős emelkedés a nagy tárlatoknak, az Oskar Kokoschka vagy Frida Kahlo művészetének szentelt kiállításoknak köszönhető.