2023. január 4.

Félnek Hallsattban - már a szennyvizet is vizsgálják

A turistamágnes Hallstatt új koronavírus-hullámtól tart, mivel Kínában feloldották az utazókra vonatkozó tilalmat.


Hallstatt a kínai turisták egyik legkedveltebb úti célja Európában, most kénytelen csökkenteni reklámtevékenységét Kínában, hogy korlátozza a rohamot.

Emellett a hallstatti szennyvíztisztító telepről származó szennyvízben koronavírusok nyomait is fogják vizsgálni. Az Egészségügyi Minisztérium bejelentésnek hátterében a fertőzések magas száma áll Kínában. Az ellenőrzések a Kínába irányuló járatokat is érintik.

A Kínában tapasztalható erős CoV-hullám miatt a jövő héttől kezdve Ausztriában minden Kínából érkező járat szennyvizét az új vírusváltozatokra vizsgálják. A mintákat közvetlenül a repülőgépek szennyvíztartályaiból fogják venni, így az új vírusváltozatok különösen jól kimutathatók lesznek. Ezenkívül a hallstatti szennyvíztisztító telepet is bevonják a szövetségi kormány szennyvízfelügyeleti rendszerébe.

A bécsi és salzburgi szennyvíztisztító telepek már most is a szövetségi monitoringprogram részei. Az Egészségügyi Minisztérium szerint ez azt jelenti, hogy a kínai turisták által gyakran látogatott helyeket rendszeresen megvizsgálják. Így az új vírusváltozatokat akkor is fel lehet fedezni, ha a Kínából érkező látogatók más útvonalakon keresztül érkeznek. "Kínával ellentétben, amelyet eddig a zéró covid stratégia jellemzett, Ausztriában széles körű immunitást regisztrálunk a Kínában is domináns Omikron-változattal szemben" - áll az egészségügyi minisztérium közleményében.

Ausztriában a Kínából érkező személyek kötelező koronavírus-tesztjét, ahogyan azt az EU-tagállamok, Olaszország, Franciaország és Spanyolország bevezette, továbbra sem tervezik.

Ugyanakkor az uniós tagországok a koronavírus-járvány újabb hullámát megelőzni hivatott szabályok összehangolását javasolják, valamint azt, hogy a nemzeti hatóságok rendeljék el a Kínából érkezők tesztelését. Ezenkívül a Kínából érkező utasoknak orvosi vagy FFP2/N95/KN95 jelzésű, az orrot és a szájat eltakaró maszk viselését javasolják. Indítványozták továbbá, hogy a tagállamok mozdítsák elő a koronavírus elleni oltások, köztük az emlékeztető oltások felvételét. A tanácsi közlemény szerint az új típusú koronavírus Kínában feljegyzett nagy esetszáma miatt összehangolt óvintézkedésekre van szükség, különös tekintettel arra, hogy az ázsiai ország január 8-ától enyhíti utazási korlátozásait.

(Címlapfotó: Österreich Werbung/Lilly Freudmayer)