2022. május 29.

Megmenekül egy középkori erődtemplom Erdélyben - fotókon a helyreállítás előtt

Károly walesi herceg alapítványa újítja fel.


A napokban Romániába látogatott a brit trónörökös. Miután találkozott a román állami vezetőkkel és a román királyi ház tagjaival Erdélybe utazott.

A brit trónörökös 1998 óta rendszeres vendégnek számít Romániában, Erdélyben több házat is vásárolt, ezeket szinte minden évben felkeresi, de a koronavírus-járvány miatt most négy év kihagyás után látogatott Romániába.

Károly walesi herceg, brit trónörökös a Brassó megyei Rádoson (Roades, Radenthal) 2022. május 27-én. MTI/Kátai Edit

A walesi hercegnek a székelyföldi Zalánpatakon (Valea Zalanului) és a Brassó megyei Szászfehéregyházán (Viscri) van háza, ez utóbbiban Prince of Wales képzési központot létesített. Többször is lelkesen nyilatkozott az ember és a környezet sajátos erdélyi viszonyáról, amelyet szerinte Európa más tájain már alig lehet megtalálni.

A mostani látogatása során felkereste Rádoson a 15. században épült erődített evangélikus templomot, ahol bejelentette, hogy alapítványa helyreállítja a súlyosan megrongálódott egyházi épületet.

A brassó megyei Rádoson egy dombon áll 15. századi szász erődített evangélikus templom, magas kerítőfalából zömök négyszögletes tornyok ugranak ki. Szent János tiszteletére szentelt szárnyasoltárát 1553-ban készítette Christian segesvári mester. Az építés befejezése óta nem végeztek nagyobb felújítási vagy módosítási munkálatokat rajta, ezért kulturális értéke jelentős.

2016. február 14-én az erődtemplom összedőlt: a falak jelentős része a harangtoronnyal együtt leomlott, viszont a tető valamilyen csoda folytán a helyén maradt.

(Fotók: A 15. században épült erődített evangélikus templom a Brassó megyei Rádoson (Roades, Radenthal) 2022. május 27-én. MTI/Kátai Edit)