2022. április 9.

Újra látogatható a gyönyörű freskóiról híres középkori templom

Elkészült a Jáki templom belső restaurálása, látogatóközpont is épül.


Elkészült a Jáki templom belső restaurálása, húsvétkor a hívek, az ünnepek után pedig már a turisták is újra látogathatják a magyar középkori építészet egyik legjelentősebb épületét.

Jáki templom restaurálása hosszabb-rövidebb megszakításokkal már az 1980-as évek vége óta zajlik, 2017-ben a kormány 2 milliárd forint támogatást nyújtott az "ikonikus" építészeti emlék felújítására, a munkálatok előkészítése 2018-ban kezdődött, a kivitelezés 2020 nyarától gyorsult fel.

A régészek feltárást végeztek, befejezték a falkutatást, a falfelületek és freskók restaurálását, valamint elvégezték azokat az építészeti munkákat, amelyek a templom használatát és hosszú távú állagmegóvását szolgálják, többek között korszerűsítették az épület elektromos hálózatát és hangosítását.

Hátra van még némi munka a sekrestye homlokzatán és be kell fejezni a nyugati kapu restaurálását. A projekt megvalósítása a templomkert rendbetételével, a sétányok, lépcsők, kapuk felújításával folytatódik.

Az Árpád-kori román stílusú templom felújításának részeként hamarosan megépül a tervezett látogatóközpont is.

A régészeti feltárások során bebizonyosodott, hogy a XIII. század első felében épült templom helyén állt már egy korábbi épület. A 13 méter hosszúságú épület feltevésük szerint XI. századi, egyházi célokat szolgálhatott, templom lehetett.

A templombelsőben végzett ásatások során rátalálhattak a Ják nemzetség temetkezési helyére, nagy valószínűséggel kijelenthető az is, hogy egy feltárt téglasírban megtalálták Jáki Nagy Márton, a jelenlegi templom építtetőjének sírját és földi maradványait is.

(címlapfotó: Jáki templom (c) MTI/Varga György)