Egyiptom engedélyezi az utcai fotózást - mindent azért nem lehet

2022. július 26.

print Hetedhétország.hu

Egyiptom engedélyezi az utcai fotózást - mindent azért nem lehet

Eddig megtörtént, hogy elkobozták a fényképezőgépet.





Egyiptom engedélyezi polgárainak és látogatóinak, hogy szabadon fényképezzenek az utcákon és a közterületeken - jelentette be a múlt héten az egyiptomi idegenforgalmi minisztérium.

Az elmúlt hónapokban sokan felemelték a hangjukat, hogy elítéljék azokat az akadályokat, amelyeket az egyiptomi hatóságok az amatőr fotósok elé gördítenek: az utcán és a turisztikai helyszíneken történő fotózások megszakítását, sőt, olykor a felszerelés elkobzását.

Eddig az utcai fotózás engedélyhez volt kötve, mostantól azonban "Egyiptom minden közterületén, ingyenesen és előzetes engedély nélkül" lehet majd fényképezni - jelentette be közleményében a Turisztikai és Régiségügyi Minisztérium.

Ezek az új szabályok azokra a fotósokra vonatkoznak, akik személyes, nem kereskedelmi célú felhasználásra szeretnék felhasználni képeiket. De nem mindent lehet lefényképezni - figyelmeztetett a minisztérium.

"Szigorúan tilos olyan jeleneteket fényképezni, amelyek károsíthatják az ország imázsát" - áll a hatóságok közleményében, további részletek ismertetése nélkül.

A minisztérium szerint az új szabályozás célja az egyiptomi turizmus fellendítése, egy olyan ágazaté, amely az arab világ legnépesebb országának 103 millió lakosából kettőt foglalkoztat, és a GDP több mint 10 százalékát adja. Az infláció és a leértékelődés között vergődő Egyiptom nagyban épít a turizmusra, amely éppen most kezd kilábalni a Hoszni Mubarakot 2011-ben megbuktató "forradalom" és a Covid-19 járvány óta tartó évtizedes politikai zűrzavarból.


Kapcsolódó hírek





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play