Már látogatható a meglepően modern mesebeli kastély

2022. március 20.

print MTI/Hetedhétország.hu

Már látogatható a meglepően modern mesebeli kastély

Március 20-ától látogatható a felújított szabadkígyósi Wenckheim-kastély.





 

A szabadkígyósi kastély 1875 és 1879 között Ybl Miklós tervei alapján épült eklektikus, neoreneszánsz stílusban.

Wenckheim Krisztina kérésének megfelelően annyi ablaka volt, ahány nap van egy évben, annyi szobája, ahány hét és annyi bejárata, ahány évszak.

A rekonstrukció során megújult a főépület földszintje, a pince egy része, a főlépcsőház és a kilátótorony, valamint a főépület közvetlen környezete. Restaurálták a falfestéseket, a padló- és falburkolatokat, felújították a tetőt és homlokzatot, valamint közműfejlesztést is végeztek.

A közönséget leginkább a gasztronómia, a napirend és a kastély működése érdekli, ezért a Vendégségben Wenckheiméknél címet viselő tárlaton bemutatják a személyzet életét, munkáját is például egy hívócsengő rekonstrukciójával. Szólnak arról is, hogyan szerezték be például a fűszereket a bálokhoz, így a korabeli kereskedelmi viszonyokat is fel tudják villantani.

A tárlaton bemutatják azt is, hogyan éltek a grófi gyerekek, milyen angolkisasszonyok tanították őket, ők hogyan kerültek Angliából Szabadkígyósra.

Különböző élményelemeket is kialakítanak: az úgynevezett napfényes műteremben különböző korabeli háttérrel, jelmezekben fényképezkedhetnek a látogatók; akik egy VR-szemüveg segítségével a kastély feletti repülés élményét is átélhetik. Egy vetítőteremben a grófi családhoz vagy a kastélyhoz köthető régi filmeket fognak vetíteni.

Az étkezőt egy 1895-ben készült fotó alapján állították helyre, ahol a kor étkezési szokásait mutatják majd be. Újból megépítették az innen nyíló télikertet is, amelyet a Wenckheim-család beázási problémák miatt az 1930-as években elbontott.

Óriási kutatómunkával 270 könyvet sikerült fellelniük, amely 1945 előtt a családé volt, de az egykori óriási gyűjteményt vetítéssel ábrázolják majd. Az eredeti tárgyak sorát növeli két vendégkönyv, amely az akkori társadalmi élet színe-javát felvonultatja. Egyet a békéscsabai múzeumban találtak meg, egyet pedig sikerült visszavásárolni.

A szabadkígyósi kastély korának egyik legmodernebb épülete volt.

A házon belüli vízvezetéket az 1820-as években kezdtek el építeni, a pincében elhelyezett gőzgép pumpálta fel a toronyba a vizet, innen került a vasból készült csővezetékbe, amely a kastély szobáit, valamint a parkot és az istállót is ellátta vízzel.

A fűtést vaskályhákkal, légfűtéssel oldották meg. A kazánokat az alagsorban helyezték el, innen légcsatornákon vezették a meleg levegőt a padló közelében, később a fejmagasság fölé helyezett rácsos nyílásokon keresztül a fenti helyiségekbe.

A 19. század első évtizedeiben a világítás hagyományos formái - gyertya, olajlámpa - mellett megjelent a gáz. Az ókígyósi kastély földszinti folyosóját világítóudvarok látták el fénnyel, a kastély körül egykor gázlámpák világítottak. A világítógázt gázházban fejlesztették a konyha épülete mögött.

A pincébe kisvasút segítségével szállították be a terményeket az uradalomból, amelyeket a pincerendszeren belül kialakított éléskamrákban, boros és veteményes pincékben, gyümölcstartókban helyeztek el.

A kastélyt egy 22 hektáros park ölelte körül, amely ma természetvédelmi terület. A kastélypark 2019-ben újult meg, 19. századi játékokat felvonultató játszóteret és egy babaházat alakítottak ki, valamint fény- és hangjátékokkal kiegészítve rekonstruálták a szökőkutat.

Szakemberek évi 40 ezer látogatót remélnek az újranyíló kastélyba.


Wenckheim-kerékpárút

A megújuló kastély, a készülő Wenckheim-kerékpárút (amely négy Wenckheim-kastélyt, a szabadkígyósi mellett a póstelekit, a gyulait és a gerlait köti össze) és a Békéscsabán létrejövő Munkácsy-negyed turistacsalogató attrakcióegyüttes lesz.

A Szabadkígyóson meglévő bicikliutat kiszélesítik csaknem 3 kilométeren, a község külterületén 220 méteren új utat építenek, és összeköttetést hoznak létre a Wenckheim-kerékpárút és az Ókígyósi úton haladó kerékpárút között.

A fejlesztések részeként madárlest és tanösvényt alakítanak ki, parkolókat építenek, kerékpáros szervíz- és pihenőpontok jönnek létre és megépítenek egy tematikus játszóteret is.

A várhatóan 2022 végére 3,8 milliárd forintból elkészülő, közel 20 kilométeres Wenckheim-kerékpárút Békéscsaba belvárosát érintve összeköti a szabadkígyósi, gerlai, pósteleki és - az M44-es számú elsőrendű főút szervízútján keresztül - a gyulai Harruckern-Wenckheim-Almássy-kastélyokat. (Békés megyében 31 kastély van, amiből 17-et a Wenckheimek építtettek.)

(Címlapfotó: A felújított szabadkígyósi Wenckheim-kastély az átadás napján, 2022. március 19-én. (c) MTI/Rosta Tibor)


Kapcsolódó hírek





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play