A firenzei dóm zengett Savonarola az erkölcsi romlottságot bíráló szavaitól

2022. február 16.

print Hetedhétország.hu

A firenzei dóm zengett Savonarola az erkölcsi romlottságot bíráló szavaitól

Girolamo Savonarola a szószékről nyílzáporszerűen kilőtt prédikációi a város nagy részét meghódították, a többit viszont ellenszenvessé tették. 

Girolamo Savonarola domonkos szerzetes, politikus és irodalmár máig fontos, de ugyancsak ellentmondásos alakja az olasz történelemnek. Az etikai, vallási, társadalmi és politikai erkölcsi eszméit éppoly szenvedélyesen védte, mint amilyen radikálisan alkalmazta azokat. Talán Savonarolában megvolt a "helytelenség", hogy rossz században született, és a "bátorság", hogy a végletekig végigvigye téziseit, nem törődve a mögötte tolongó illusztris ellenségekkel, de a megosztottsággal is, amelyet álláspontja okozott Firenzében.

1491. február 16-án prédikált Girolamo Savonarola először a firenzei Dómban. A székesegyház szószékéről nyílzáporszerűen kilőtt prédikációi a város nagy részét meghódították, a többit viszont ellenszenvessé tették. Támogatta a a rövid életű firenzei köztársaságot és szembeszállt a Mediciekkel, de még ennél is jobban szembefordult a Borgiák vezette egyházzal. Prédikációi, amelyek inkább "barátságos" volt a néphez, mint az urakhoz, tragikusan végződött. Az eretnekség miatt kiátkozottat először felakasztották, majd máglyán elégették, hogy teste ne legyen a tisztelet tárgya. Az évszázadok során alakját minden szempontból újraértékelték, és 1997-ben a firenzei érsekség elindította boldoggá avatásának ügyét.

Savonarola (c) wikipedia

Girolamo Savonarola 1452. szeptember 21-én született Ferrarában. Gazdag bankárcsaládban született, nagyapja nevelte, aki híres orvos, a padovai egyetem tanára volt, szigorú erkölcsi és vallási felfogása erősen hatott unokájára. Savonarola bölcsészetet, majd orvostudományt tanult Ferrarában, 1475-ben, Bolognában belépett a dominikánus rendbe "a világ határtalan nyomorúsága és az emberek gonoszsága" miatt. Itt a novíciusok tanítója lett.

1482-ben került Firenzébe. A Szent Márk kolostor lektoraként a kolostorban és városszerte prédikált is, ekkor azonban még nem volt jó szónok és nem keltette fel a tömegek érdeklődését.

Kudarca miatt San Giminianóba utazott, ahol egyszerű életvitele, őszinte beszédei hamarosan népszerűvé tették. Savonarola 1487-től a bolognai Studium Generale igazgatója volt. Több városban prédikált, majd 1490-ben Lorenzo de Medici kérésére ismét Firenzébe helyezték, ahol a Mediciek uralmának vad ellenfele lett. 1491-ben a San Marco-kolostor perjelévé választották. A nép lelkesen hallgatta beszédeit, Lorenzo de Medici nem tudta elhallgattatni. Bármennyire ellenfele volt is, Savonarola Lorenzót annak halálakor - 1492-ben - megáldotta.

A szerzetes ezután szétosztotta a kolostor vagyonát a szegények között és a domonkos rend régi életformáját, a koldulást választotta.

Tüzes szónoklataiban támadta a pápaság intézményét, amikor 1494-ben VIII. Károly francia király Itáliába vonult, hálaadó misét mondott, mert így tisztul majd meg a bűnös állam. A franciák megérkezése után négy évig Firenze korlátlan ura lett. Igazságosabbá tette az adókat, betiltotta a szerencsejátékot, az uzsorát; üldözte a prostitúciót és a fényűzést. A Messiás közeli eljövetelét hirdetve máglyára dobatta a kockajátékokat, a nők szépítőszereit és a gyerekjátékokat, de a máglyákon hamvadt el számtalan könyv és festmény is.

Megreformálta a firenzei vezetést, a Nagytanácsot, a szenátust, kilenc fős végrehajtó testületet hozott létre velencei mintára. Aquinói Tamás elveit követte, de míg ő monarchista volt, Savonarola keresztény köztársaságot hozott létre. Nem volt egyéni becsvágya, nem vett részt cselszövésekben, Isten városát akarta megalapítani, olyan államot, amely Itália és az egyház megújulásának alapja lehet. Krisztust a város királyának kiáltották ki. Határozatokat hozott a fényűzés és az erkölcsrontó szórakozások visszaszorítására, gyermekhadsereget szervezett, s keresztes háborút indított a világi hívságok ellen.

A város hangulata egyre komorabb lett, a kereskedelem visszaesett.

VI. Sándor pápa egyre veszélyesebbnek ítélte Savonarolát. Ellenfelei az arrabiati (dühösek) pártjába tömörültek, a milánói herceggel és a pápával fogtak össze, akik Savonarolában látták Firenze csatlakozásának akadályát a franciaellenes ligához. VI. Borgia Sándor pápa 1495-es levelében elismerte Savonarola tevékenységét, s Rómába hívta. Ő csapdát sejtett, s betegségre hivatkozva kérte az utazás elhalasztását. A pápa újabb, már dorgáló üzenete kiközösítés terhe mellett Bolognába rendelte, Savonarola válaszában e levél 18 hibájára mutatott rá. A pápa következő brévéje eltiltotta őt a prédikálástól - ehhez szövetségesei ragaszkodtak.

1496-ban VI. Sándor szóban engedélyezte számára a prédikációt. A barát ezután nemcsak a Kúriát, de a pápa botrányos magánéletét is támadta. Sándor vizsgálatot indított, de egy teológusi testület sem talált hibát szentbeszédeiben. Ezután bíborosi kalappal próbálták hallgatásra bírni, de ő visszautasította a címet. A pápa ekkor a Savonarola San Marco-kongregációját beolvasztotta egy másikba. A barát tiltakozott, de mert senki sem jött Firenzébe az utasítást végrehajtani, nem minősült engedetlennek.

Savonarola megégetése a firenzei Piazza della Signoria téren 1498-ban (c) wikipedia

1497 karneválján a firenzeiek Savonarola szavára elégették a földi hívságokat, ruhadíszeket, szemérmetlen képeket, játéktáblákat és kártyákat. Könyvet és műalkotást állítólag nem sokat égettek meg. Az arrabiati-városvezetés ezután megtiltotta, hogy prédikáljon, ellenfeleit zavargásokra bújtatta fel, és Savonarola a tömeg elől alig tudott elmenekülni. Elérték kiközösítését is, de a bulla ismét tele volt hibákkal, ezért a pápa is megtagadta azt. Hivatalosan mégsem vonták vissza, Savonarola tehát elhallgatott.

1498-ban Róma felajánlotta: visszavonja a kitagadást, ha Firenze belép a franciaellenes ligába. A barát utolsó, a Kivonulás könyvére épülő nagyböjti prédikációjában búcsúzott a szószéktől és az élettől. A Kúria végül az egész Firenzét fenyegette kiátkozással, így Savonarola nem tartott több beszédet, de fellebbezett az egyházi zsinathoz.

Egy ferences szerzetes tűzpróbát ajánlott bárkinek, aki nem tartotta érvényesnek a kiátkozást. A barát híve, Domenico da Pescia elfogadta a kihívást, ám különféle manipulációk révén a tűzpróba elmaradt. Ez nagy csalódást okozott a népnek, amely csodát várt. A csőcselék betört a San Marcóba, s Savonarolát, Domenicót s még egy hívüket elfogták. A bíróság megkínozta őket, a jegyzőkönyvet mégis meg kellett hamisítani, hogy valami "bűnük" is lehessen. 

A pápai ítészek skizmával (egyházszakadással), világi hatalom felhasználásával és eretnekséggel vádolták meg, ő a kínpadon mindent bevallott. Tagjai közül egyedül jobb karja maradt épen, hogy vallomását aláírhassa. Savonarolát 1498. május 23-án először megfojtották, majd Firenze főterén megégették őket, hamvaikat az Arnóba szórták.

Savonarola kora bűneit támadta, elítélte az egyház és a világi uralkodók romlottságát. Sándor pápát Antikrisztusnak tartotta, de az egyházfő fensőbbségét elismerte. Igaz katolikus volt, az egyház megújulását akarta, írásaiban nincs eretnekség. "A kereszt diadala" a keresztény apologetika világos kifejtése, ám szemlélete egyértelműen középkori, a reneszánsz ragyogó, racionális Firenzéjét vissza akarta vetni egy aszketikus, vallási eszméken élő világba. A kereskedőváros négy évig tűrte ideológiai zsarnokságát, majd lerázta magáról.

A barát és Sándor pápa konfliktusa két szélsőséges egyházi irányzat összetűzése: a pápa a világi hatalom és erkölcstelenség, Savonarola az elvakult, a világgal mit sem törődő hit jelképe. Halála után is kultusz övezte, többen szentként tisztelték. Az egyház 1588-ban hivatalosan kimondta: művei megfelelnek a katolikus tanoknak, szentté avatása is többször felmerült. 


Savonarola és Botticelli

Sok reneszánsz festőóriás alkotását, többek között Botticelli rajzait, ezen kívül Petrarca és Mirandola versesköteteit is tűzbe vetették a XV. században a vándorprédikátorok hatására, akik erkölcsi alapokon keményen támadták az ekkor a polgárság körében kialakult fényűző életmódot. A legsikeresebb Savonarola (1452-1498) domonkos szerzetes tevékenysége volt, aki a reneszánsz legnagyobb mecénásának számító Medici család székhelyén, Firenzében érte el, hogy Botticelli műveit elégessék. 

A korszakban éles konfliktushelyzet alakult ki az egyház és a társadalom feltörekvő, anyagilag gyarapodó rétege, a polgárság között. Ez jól kimutatható a különböző koldulórendek, a ferences és a domonkos rend tagjai által mondott prédikációkban, amelyben egyaránt támadták az uzsorakölcsönt és az itáliai városállamok közötti háborúkat csakúgy, mint a polgárság új öltözködési hóbortjait, divatjait, ami persze leginkább a nők körében vált uralkodóvá. Ezekben a beszédekben bírálták az elvilágiasodást, a vallásosság háttérbe kerülését, az egyház kizárólagos vezető szerepének megkérdőjelezését is. Ez utóbbit a reneszánsz művészek is képviselték, akik alkotásaikban kipellengérezték az egyházat, valamint az evilági élet élvezetét helyeselték. Ebben a kiélezett szituációban léptek fel a domonkos és ferences szerzetesek, akik az emberek lelkiismeretére ható beszédeikben kikeltek a világi fényűzés minden formája, így a művészetek emberközpontú ábrázolásmódja ellen is.

Beszédeik annyira jól sikerültek, hogy hatásukra a hallgatóságuk híres festők vázlatait, rajzait vagy a reneszánsz költők versesköteteit vetette az itáliai városok főterén felállított "hiúságok máglyájára" egy-egy prédikáció végén. 

Ezeknek a művészeknek az alkotókedvét, érdeklődési területét is meghatározták ezek a beszédek. Botticelli Háromkirályok imádása, illetve Misztikus születés című képein egyértelműen kimutatható Savonarola prédikációinak hatása. A kortárs Vasari szerint Botticelli abba is hagyta a festést (emiatt teljesen el is szegényedett élete végére), sőt maga adta át képeit, rajzait a szerzetesnek a máglyára, és még metszeteket is készített Savonarola egyik értekezéséhez. Michelangelo egyenesen piagnoninak, azaz Savonarola hívének tekintette magát, a kutatások szerint pedig a vatikáni Sixtus-kápolna Utolsó ítélete is Savonarola - mint a végítélet közelségét hirdető próféta - hatását tükrözi. A Pieta Krisztusa pedig nem más, mint a domonkos szerzetes, az "emberi gonoszság dicsőséges áldozata"

 

(Nyitókép: Savonarola szobra Ferrarában (c) wikipedia/Errem)





Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play