Krétai lelet lehet a bizonyíték az ember származására

2021. november 5.

print MTI/Hetedhétország.hu

Krétai lelet lehet a bizonyíték az ember származására

Emberfélétől származó hatmillió éves lábnyomokat találtak Kréta szigetén.





Hatmillió éves, emberfélétől (hominidától) származó lábnyomokat találtak Kréta szigetén. Ezek a legrégebbi ilyen ismert nyomok - közölte a német, svéd, görög, egyiptomi és angol kutatókból álló szakértői csoport.

A fosszilizálódott tengerparti üledékben talált lábnyomokra a krétai Trakhilosz falu közelében bukkantak, erről először 2017-ben számoltak be a tudósok. Geofizikai és mikropaleontológiai módszerekkel sikerült most megállapítani a korukat: 6,05 millió évben határozták meg.

Ezzel ez a több mint 50 lábnyom a legrégebbi ismert bizonyítéka annak, hogy emberihez hasonlatos lábat járásra használtak - írja a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő portál.

A kutatást a Tübingeni Egyetem Senckenberg Kutatóintézetének szakértői, Uwe Kirscher és Madelaine Böhme vezették, az eredményekről a Scientific Reports című tudományos lapban számoltak be.

"A nyomok majdnem 2,5 millió évvel régebbiek, mint azok, amelyeket a tanzániai Laetoliban találtak és az Australopithecus afarensisnek tulajdonítanak. Ezáltal a trakhiloszi nyomok ugyanolyan korúak, mint a felegyenesedve járó Orrorin tugenensis nevű emberféle Kenyában talált fosszíliái. Ehhez a fajhoz köthetően azonban eddig csak combcsontot találtak, a lábfej csontjait és lábnyomokat nem"

- mondta Kirscher.

A krétai lelet korának meghatározása új fényt vet az emberi járás korai, több mint hatmillió évvel ezelőtti evolúciójára.

"A járásra használt legrégibb emberi láb talppárnával, erőteljes nagyujjal és egyre kisebb párhuzamos oldalsó ujjakkal rendelkezett. A talp rövidebb, mint az Australopithecusé. A boltozat nem volt még hangsúlyos, a sarok keskenyebb" - mondta Per Ahlberg, az Uppsalai Egyetem tudósa, a tanulmány társszerzője.

Hatmillió évvel ezelőtt Krétát és Görögország szárazföldi részét összekötötte a Peloponnészoszi-félsziget.

Böhme szerint nem kizárható, hogy kapcsolat van a lábnyomokat hátrahagyó előemberféle és a kutatócsoportjuk által néhány évvel ezelőtt azonosított hominida, a Graecopithecus freybergi között, amelynek fosszíliáit 7,2 millió éves üledékben találták csupán 250 kilométerrel távolabb, Athénban.

(Nyitókép: Trachilis, ásatási terület (c) wikipedia/Olaf Tausch)


Kapcsolódó hírek





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play