Hitlernek is fájt rá a foga: most új helyen látható a világ leghíresebb szárnyasoltára

2021. március 30.

print MTI/Hetedhétország.hu

Hitlernek is fájt rá a foga: most új helyen látható a világ leghíresebb szárnyasoltára

A genti Szent Bávó-székesegyház 30 millió eurós felújítása után a képzőművészet kedvelők új, tágasabb helyen tekinthetik meg a katedrális híres korai reneszánsz szárnyasoltárát.





A Van Eyck fivérek festette remekművet, amely maga is restauráláson esett át, áthelyezték a székesegyház Oltáriszentség kápolnájába. Az új elrendezést csütörtökön avatta fel a flamand miniszterelnök és Gent püspöke - adta hírül a BBC News honlapja.

A genti oltár a Szent Bávó székesegyházban (c) lukasweb.be-Art in Flanders

A bárány imádása című, 4 és fél méter széles, 3 és fél méter magas 12 táblaképből álló poliptichon új üvegvitrint kapott megfelelő klimatikus viszonyokkal. Egy új látogatói központot is kialakítottak, amelynek megnyitóját a 2020-as Jan van Eyck-év ünnepi eseményeihez időzítették, ám a koronavírus járvány miatt elhalasztották.

A kép centrumában Isten báránya, a keresztény jelképrendszer fő szimbóluma, az egész emberiségért meghozott krisztusi áldozat megtestesítője van megfestve. Előtte az élet vizének forrása, a megváltás és a minden embernek megigért kegyelmi ajándék, az örök élet kegyelmének jelképe. Az oltárasztal brokátterítőjén latin nyelvű felirat olvasható: "Íme, Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit."

(c) wikipedia

A szárnyasoltárt 2012 és 2019 között restaurálták, hogy elkészüljön a Jan van Eyck-emlékévre. Az első négy évben a sokszányú oltár külső táblaképeit restaurálták, amelyeken az Angyali üdvözlet jelenete, próféták és a megrendelők, Vyd Jodocus előkelő genti polgár és neje, Burlut Lisbet portréi láthatók, majd a belső és a középső képeket.

Amikor az 1550-ben más művészek által felvitt festékrétegeket letisztították, kiderült, hogy az eredeti képen a Krisztust jelképező áldozati báránynak meglepően emberszerű arca van.

A 12 táblaképből nyolcnak mind a két oldala festett, ami lehetővé teszi, hogy az oltárt összecsukják, illetve szétnyissák.

A genti oltár szépsége Hitlert sem hagyta hidegen, meg akarta szerezni, ezért személyes parancsára speciálisan képzett csapatokat küldött Gentbe, hogy fosszák ki a katedrálist. Az oltárt a háború után Ausztriában, az Altaussee-i sóbányában találták meg.

(Nyitókép: A restaurálás során kiderült, hogy a művészek eredetileg a 16. században a bárányt humanoidabb arccal festették, mint ami évszázadok óta látható volt (c) wikipedia)


Kapcsolódó hírek





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play