A Champs-Élysées-ből különleges kertet varázsolnak

2021. január 11.

print MTI

A Champs-Élysées-ből különleges kertet varázsolnak

A Champs-Élysées megújítását tervezik a párizsi olimpiát követően. Környezettudatos, vonzó és befogadó lesz.





A 2024-es párizsi olimpia után megújul a Champs-Élysées - jelentette be Párizs főpolgármestere.

A 250 millió euróból (90 milliárd forintból) megvalósuló beruházásról Anne Hidalgo felidézte, hogy a terveket már tavaly bemutatták a helyi önkormányzatok és üzleti vállalkozások vezetőinek. Az elképzelés szerint a Párizs belvárosát átszelő 1,9 kilométeres sugárútból "különleges kertet" varázsolnak.

A Champs-Élysées bizottság 2018 óta kampányol a sugárút újratervezéséért és megújításáért. Mint rámutattak, a legendás sugárút az elmúlt 30 évben elvesztette csillogását, a párizsiak is elfordultak tőle, ráadásul egymás után sújtották a gazdasági és egészségügyi válságok, sztrájkok - emlékeztetett a The Guardian cikke.

"Gyakran nevezik a világ legszebb sugárútjának, de mi, akik nap mint nap itt dolgozunk, már nem vagyunk olyan biztosak ebben"

- mondta tavaly Jean-Noël Reinhardt, a bizottság elnöke.

Hozzátette, hogy miközben egyre több látogató halad végig rajta és üzleti vállalkozások harcolnak azért, hogy megvessék rajta a lábukat, a franciák számára megkopottnak tűnik.

A bizottság nyilvános konzultációval mérte fel a változtatással kapcsolatos igényeket. A tervek szerint a járműforgalom helyét felére szorítanák vissza, az út nagy részét átadnák a gyalogos forgalomnak és zöld területeknek, a levegő minőségét javítandó pedig fasorokat ültetnének.

A Champs-Élysées eredetileg mocsaras, konyhakertes terület volt. A nevét a görög mitológia mennyországáról, az elíziumi mezőkről kapta.

André Le Notre, a Napkirály, XIV. Lajos kertésze tervezte meg először a fasorokkal szegélyezett széles sétányt, amely a Grand Cours nevet kapta. 1709-ben keresztelték át Champs-Élysées-re, amikor kibővítették és az évszázad végére népszerű sétaútvonal és piknikhely lett belőle.

Manapság kávézóiról és áruházairól híres, több luxus autómárka bemutatóterme is a sugárúton nyílt meg. Hagyományosan évente ad helyet annak a nagyszabású katonai parádénak is, amelyet a Bastille ostromára emlékezve tartanak.

A koronavírus-járvány előtt Phillippe Chiambaretta sztárépítész, akinek irodája a felújítás tervein dolgozott, elmondta, hogy naponta mintegy százezer gyalogos fordult meg a sugárúton, közülük 72 százalék turista volt, 22 százalékuk pedig ott dolgozott. A nyolcsávos sugárúton óránként háromezer jármű halad át, ami miatt a környék levegője nagyon szennyezett.

Chiambaretta hangsúlyozta, hogy a szennyezett levegőjű, autókkal zsúfolt, nagy idegenforgalmú kereskedelmi központot "környezettudatos, vonzó és befogadó" környékké kell változtatni.

A megújulás a híres Concorde teret, Párizs legnagyobb terét is érinti, amely a sugárút délkeleti végénél helyezkedik el. Átalakítását még a 2024-es olimpia előtt be akarják fejezni. A Champs-Élysées átalakulása 2030-ra fejeződhet be a tervek szerint.

Hidalgo arról is beszélt, hogy Párizs különböző részein ugyancsak előkészületben vannak más felújítási tervek: a város szívében álló az Eiffel-torony környékét is szeretnék egy "különleges parkká" változtatni.


Kapcsolódó hírek





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play