Németországban lázambulanciák és gyorstesztek segítik a gyógyulást

2020. szeptember 21.

print MTI/Hetedhétország.hu

Németországban lázambulanciák és gyorstesztek segítik a gyógyulást

A lázambulanciákon csak a koronavírus jelenlétére utaló tünetekkel jelentkező pacienseket vizsgálják majd.





Új stratégiát dolgoznak ki Németországban a koronavírus-járvánnyal szembeni védekezésre - jelentette be a szövetségi egészségügyi miniszter hétfői interjúkban.

Jens Spahn a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak elmondta, hogy az őszi és a téli hónapokra szóló stratégia egyik fő eleme az úgynevezett lázambulanciák felállítása, amelyeken csak a légúti panaszokkal, vagyis az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) jelenlétére és az attól nehezen elkülöníthető egyéb klasszikus meghűléses megbetegedésre utaló tünetekkel jelentkező pacienseket vizsgálják majd.

Az ilyen betegek elkülönítése csökkenti a SARS-Cov-2 terjedésének veszélyét a háziorvosi rendelőkben - mondta a miniszter a Deutschlandfunknak.

Egy másik interjúban, a Rheinische Post című lapban elmondta, hogy a lázambulanciák rendszerét helyi és regionális szinten építik ki, a tervek szerint az önálló rendelőt üzemeltető szakorvosok tartományi szövetségeivel (Kassenärtzliche Vereinigungen) együttműködésben.

Hozzátette: a koncepció már elkészült, és ideális esetben ősszel országszerte megnyílnak a lázambulanciák.

Átdolgozzák a tesztelési stratégiát és a karanténra vonatkozó szabályokat is. Az új előírásokat a járványügyi védekezésért felelős tartományi kormányokkal együtt készítik elő, várhatóan október közepére végeznek a munkával. A tervek szerint a tesztelési gyakorlatnak része lesz az úgynevezett antigéngyorstesztek használata, amelyekkel néhány perc alatt elkészül a lelet.

"Ez minőségi lépés lenne előre" - fogalmazott Jens Spahn.

Kiemelte, hogy a leginkább veszélyeztetett csoportok számára külön stratégiát készítenek, fertőzésgyanú nélkül is, megelőzés céljából rendszeresen tesztelik majd SARS-Cov-2-re a többi között az idősotthonok lakóit és dolgozóit.

A miniszter rámutatott, hogy az utóbbi hetekben minden korábbinál nagyobbra bővítették a tesztelési kapacitást. A laboratóriumok már hetente több mint egymillió mintát tudnak elemezni, és az utóbbi négy hét alatt több tesztet végeztek el, mint a megelőző bő két hónap alatt.

Azzal kapcsolatban, hogy a kórházak intenzív osztályain csökkentik a SARS-Cov-2 által okozott betegségben (Covid-19) szenvedőknek fenntartott ágyak arányát, a miniszter a Deutschlandfunknak elmondta, hogy jelenleg főleg fiatalok kapják el a vírust, és körükben ritka a súlyos megbetegedés.

Viszont előfordulhat, hogy a vírus ismét erősebben terjed majd az idősek körében, de a kórházak jól felkészültek a terhelés esetleges növekedésére, és a Covid-19-ben szenvedőknek fenntartott ágyak aránynak csökkentésével együtt is Németországban több szabad intenzív ellátási ágy van, mint Franciaországban és Olaszországban együttvéve.

 


Kapcsolódó hírek





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play