Cuki fényképeken a bécsi állatkert jegesmedvebocsa

2020. február 14.

print

Cuki fényképeken a bécsi állatkert jegesmedvebocsa

Eddig csak az odúban elhelyezett kamerán keresztül, folyamatosan figyelhette az állatkert csapata és a közönség a csöppség fejlődését. 

A jegesmedvebocs tavaly november 9-én született a bécsi Schönbrunni Állatkertben, az első három hónapot pedig kettesben töltötte anyukájával, a Tallinnból származó Norával. Az állatkert csapata folyamatosan figyelte a csöppség fejlődését az odúban elhelyezett kamerán keresztül, amiről az érdeklődők videókat is nézhettek az állatkert honlapján.

A jegesmedvék vakon és süketen születnek. Ilyenkor még nem nagyobbak egy tengerimalacnál, és csupán fél kilogrammot nyomnak. A bécsi medvebocs három hét alatt megkétszerezte a súlyát, egy hónapos korára a szeme is kinyílt, és kifejlődött a halló- és szaglóképessége. Tízhetesen tette meg az első tétova lépéseit, most pedig már kerek tizenkét kiló.

Az apróság neme még ismeretlen, ezt ilyen fiatal korban nehéz megállapítani. Amint azonban kiderül, az állatkert szeretné a kis jegesmedvét a látogatók segítségével elnevezni, ezért minden névjavaslatnak nagyon örülnek.

A veszélyeztetett fajok közé tartozó jegesmedve fogságban való szaporítása egyébként nem könnyű feladat, ezért is örvendetes ennek a bocsnak a megszületése.

(Fotók: Jegesmedvebocs © Daniel Zupanc)