2020-ban még nagyobb tömeg lesz Brüsszelben

2020. január 22.

print MTI/Hetedhétország.hu

2020-ban még nagyobb tömeg lesz Brüsszelben

Rekordot döntött 2019-ben Luxemburg nemzetközi repterének utasforgalma az új közvetlen járatok indításának köszönhetően. 2020-ra további útvonalak indítását jelentették be.





Az ország fővárosa mellett található Findel nemzetközi repülőtér utasforgalma 2019-ben meghaladta a 4,4 milliót, 9 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

A repülőtér közleménye szerint míg az utasforgalom a 2008-as gazdasági világválságot követően visszaesett, az elmúlt évtizedben az utasok száma majdnem megháromszorozódott a 2009-ben regisztrált 1,5 millióhoz képest.  

Kiemelték, hogy az utasszám tavalyi növekedése egyértelműen az új útvonalak indításának köszönhető, ugyanis tavaly óta közvetlen járatokon érhető el Budapest, a skóciai Edinburgh, valamint a franciaországi Marseille és Toulouse.

A legtöbb utas az iskolai nyári szünet kezdetén, júliusban repült, akkor egy hónap alatt mintegy 430 ezren fordultak meg a légikikötőben.

A Luxair luxemburgi légitársaság 2020-ra további útvonalak indítását jelentette be, köztük az olaszországi Brindisi és Firenze, valamint a franciaországi Montpellier és Nantes szerepelnek. A Volotea spanyol fapados légitársaság arról tájékoztatott, még az idén közvetlen járatokat indít a nagyhercegség, valamint Velence és a spanyolországi Alicante között.

A luxemburgi repülőtér 89 európai és közel-keleti desztinációba indít járatokat.


Kapcsolódó hírek





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play