© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Budapesten idén is elindult az adventi fényvillamos
2018. november 30.

Elindult az adventi fényvillamos, egy fehér és kék fényű led izzókkal feldíszített járat a 2-es villamos vonalán Budapesten.
Az adventi és karácsonyi időszakban immár hagyományosan közlekedő ledfüzérrel díszített UV villamos az ünnepekhez közeledve immár 10. éve szimbolizálja a fényvillamos a szeretetet és a város felkészülését az ünnepekre.
39 ezer 200 leddel, mintegy három és fél kilométer fényfüzérrel díszítették fel a villamost, amely menetrendszerűen közlekedik többek között a 2-es és a 19-es vonalán, de megjelenik a metrópótló vonalon is, színfoltja lesz a következő hetekben a városnak.
A Ganz UV típusú villamos 2007 óta már nem közlekedő nosztalgiajármű, amely az ünnepek keretében pár hétig - az advent kezdetétől egészen az új év első napjaiig, vízkeresztig - ismét szállít utasokat. A villamoson érvényes jeggyel vagy bérlettel lehet utazni.
A két motorkocsiból álló UV szerelvény november 29. és 2019. január 6. között - december 24. és december 31. kivételével - naponta közlekedik 16 órától 21 óra 30-ig.
Kapcsolódó hírek
Népszerű
- Friss információk 2023: beutazási, közlekedési hírek és benzinárak
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- Bécsben a Duna-partból tengerpartot varázsoltak
- A 10 legszebb tóparti kisváros Olaszországban
- Hihetetlen, mire képesek az olasz kecskék!
- Lángolnak a hegyek
- Az Alpok népszerű álomútja újra megnyílik
- Elkezdődött az Alpok legnagyobb hómentesítő akciója
- Alsó-Ausztria: Új attrakciók a magyarok által is kedvelt kirándulóhelyen
- A festői zalai erdőket szeli át a kerékpárút
Mások épp ezt nézik
- Városnézés Triesztben
- Rosarium (Rózsakert) Bad Sauerbrunnban
- Goldeck nyáron
- Schneebergbahn-Salamander vasút
- Magas-Tátra legszebb nyaraló helyei
- Rauris nyáron - Hochalmbahnen
- Juzcar a hupikék Aprajafalva Andalúziában
- Sisi kápolna Bécs közelében: Sisi-Kapelle Am Himmel
- Hauswirth Csokoládégyár
- Castello di Miramare / Miramare-kastély