Amit feltétlenül ki kell próbálni Bretagne-ban

A gasztronómia egyik őshazájában a minőségi regionális termékekre épülő francia szakértelem és a folyamatosan fejlődő konyhaművészet jegyében újul meg az italipar is, és szerez egyre nagyobb és nemzetközi hírnevet. 

Az Atlanti-óceán partján és a közeli szigeteken a párás, sós levegőn tárolt méhkasokban termelt 71 fajta mézből állítják elő a bretonul susennek nevezett hagyományos édes mézbort, amelyet a helyiek aperitifként ajánlanak, például liba- vagy kacsamájhoz.

A Bretagne-ra leginkább jellemző nedű a cidre, amelyet az evésre alkalmatlan, apró vadalmából a IV. század óta készítenek a helyiek. Az almát ledarálják és kipréselik, majd viszonylag alacsony hőfokon (5-10 Celsius-fokon) erjesztik. Mielőtt a cukor egészen megerjedne, hordókba vagy üvegpalackokba fejtik, és légmentesen lezárják. Nem igazi almabor a cidre, mert többnyire enyhén szénsavas, akár a tradicionális angol sör. Alkoholtartalma viszont valamivel enyhébb, mint a söré (2-4 százalékos), és ízskálája - a borhoz hasonlóan - a száraztól az egészen édesig terjed.

Az almából pálinkát is készítenek a franciák: a normandiai calvadost Bretagne-ban lambignak nevezik. A cidre-t almapálinkával is szokták vegyíteni kétharmad-egyharmad arányban, majd hatalmas tölgyfahordókban legalább 30 hónapig érlelik. Az így nyert ital neve a pommeau, alkoholtartalma pedig 17-20 százalék.

A tradicionális házi termelés a második világháborút követően az iparosodással és az elvándorlással hanyatlásnak indult. A nyolcvanas években azonban az agrárturizmus elterjedésével - és néhány hobbitermelőnek köszönhetően - a cidre-nek valóságos reneszánsza kezdődött Franciaországban, az almások területe alig húsz év alatt 27-ről 800 hektárra nőtt.

A 25 almafajtából készülő Cournouaille cidre-márkanév országos elismertetése és az ahhoz kapcsolódó szigorú szabályozás bevezetése 1996-ban igazi lendületet adott a mára évi 185 millió eurós forgalmat lebonyolító ágazatnak. Jelenleg mintegy húsz cidre-termelőt tartanak számon Bretagne-ban.

A cidre-t sokáig a breton palacsinta vagy a galette-nek nevezett édes kekszsütemény mellé ajánlották helyi specialitásként. Az igazán hozzáértők viszont ma már, a szőlőborokhoz hasonlóan, ételekhez is társítanak különböző cidre fajtákat.

A Franciaországban termelt almatartalmú alkoholos italok kilencven százaléka hazai piacra készül, a francia családok évente átlagosan 4-5 liter cidre-t fogyasztanak. Az össztermelés tíz százalékát exportálják, ennek egyik legjelentősebb felvevő országa Japán.

Az ázsiai ország a legfőbb importőre a francia biosörnek is, amelynek termelése szintén Bretagne-ban indult virágzásnak. A nyolcvanas évek óta sorozatosan nyílnak meg a házi sörfőzdék abban a régióban, ahol korábban soha nem volt sörgyártás. Ráadásul a helyi vállalkozók többsége kizárólag minőségi biosört állít elő, és azt tudatosan a breton identitáshoz próbálja kapcsolni.

A breton sörgyártás előfutára 1985-ben két egykori helyi bankár, Christian Blanchard és Jean-Francois Malgorn volt. A pasztörizálás nélkül készülő hagyományos angol sör, a Real Ale atyjánál, Peter Austinnál sajátították el a sörfőzés technikáját Angliában. Hazatérve létrehozták saját sörüket, a maláta ízű, enyhén szénsavas, nagyon könnyű Coreffet, amely bretonul egyébként sört jelent.