Szupercuki vadmalacok születtek a Budakeszi Vadasparkban

2018. április 11.

print

Szupercuki vadmalacok születtek a Budakeszi Vadasparkban

A tavasz immár visszafordíthatatlanul beköszöntött, amit mi sem bizonyít jobban, mint a Budakeszi Vadaspark tavaszi bébibummja.





A kismalacok már elkezdték aktívan felfedezni az őket körülvevő környezetet és alkalmanként a kifutón kívülre is kimerészkednek, ezért a gondozók arra kérik a lelkes látogatókat, hogy bármennyire is kecsegtető, ne próbálják megsimogatni, vagy megfogni őket, mert ezt a kocák zokon veszik. 

A szemfüles érdeklődők a csíkos vadmalac sokadalom mellett pihe-puha, örökké virgonc kiskecskékkel, egy karamellszínű őstulok borjúval, muflonbébivel ismerkedhetnek meg.

A muflonok egyébként talán a legéletrevalóbb utódok, hiszen nagyon hamar lábra állnak, születésük után már 10-30 perccel szopnak, sőt 2-3 órával később már a nyájjal tartanak és csak a „betevő falatért” keresik fel az anyajuhokat. A muflonbárányok az első két hónapban csak tejet fogyasztanak, majd fokozatosan áttérnek a felnőtt muflonokra jellemző vegetáriánus étrendre, amit cserjék, lágyszárúak, gombák, és termések alkotnak.

A muflonok szociális állatok, vagyis kifejezetten kedvelik a társaságot, ráadásul nagyon gondoskodó lénynek számítanak: az anyajuh nemcsak saját bárányát, de a csoporthoz tartozó összes kicsit sajátjaként védelmezi. Az utódok és az anyaállatok egyébként hangról és egymás jellegzetes illatáról ismerik fel egymást. 


Kapcsolódó hírek





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play