© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Megtalálhatták Hannibál Alpokon átvezető útját
2016. április 9.
Egy kutatócsoport úgy véli, megtalálta azt az útvonalat, amelyen az ókori pun hadvezér, Hannibál átkelt az Alpokon, hogy megtámadja Rómát.
A régészek a francia-olasz határ közelében fekvő hágón bukkantak olyan feltört talajrétegre, amelynek vizsgálatából kiderült, hogy Hannibál inváziójának idején bolygatták meg. Az Archaeometry folyóiratban közölt tanulmányuk szerint a feltört talaj gazdag volt a lótrágyából származó mikrobákban - ismertette a részleteket a BBC News.
Hannibál i. e. 3. századi hadjáratát az ókor legnagyobb szabású katonai manőverének tartják a történészek. A karthágói hadsereg parancsnokaként i. e. 218 és 201 között viselte a második háborút Róma ellen. A mai Tunézia területén egykor virágzó Karthágó Róma legnagyobb katonai ellensége volt azidőtájt.
Hannibál a második hadjáratban 30 ezer katonát, 15 ezer lovat és 37 elefántot vezetett át az Alpokon, hogy a szárazföld felől kerülve legyőzze Rómát. A zseniális stratégia egy sor győzelmet hozott a pun seregnek, de végül i. e. 202-ben Zamánál csatát veszettek Róma ellen.
A történészek régóta vitatkoznak azon, hogy milyen útvonalon jutott át Hannibál seregével az Alpokon, megingathatatlan régészeti bizonyítékot azonban nagyon nehéz találni erre a kérdésre. A friss tanulmány a francia-olasz határon fekvő, ókorban megbolygatott talajú hágót tartja az átkelés útvonalának. A nemzetközi kutatócsoport azt állítja, hogy a hadvezér a háromezer méter magasra vezető Col de Traversette hágón haladt át.
A kutatók remélik, hogy egyéb bizonyítékokra is bukkannak, például a lovak vagy akár az elefántok ürülékéből származó galandféreg petékre. A Cole de Traversette hágónál egy méter vastag sárrétegben fedezték fel a hadjárat idején feltört talaj maradványait. Chris Allen, a Queen's University Belfast tudósa elmondta, hogy a talajréteget sok ezernyi ember és állat áthaladása mozgathatta meg ennyire.
A talajban talált mikrobák vizsgálatának eredménye arra utal, hogy a pun invázió idejéről származnak.
Fél évszázaddal ezelőtt Gavin de Beer brit biológus ugyancsak azt állította, hogy a Cole de Traversette hágón át vezetett Hannibál útja, ám ezt az állítást nem fogadta el széles körűen a tudóstársadalom.
A Col de Traversette hágó a francia-olasz határon, 2947 m magasban, az. ún. Cotti-Alpokban található. A hágón áthalad a Via Alpina kék jelzésű, országon átívelő turistaút.
Kapcsolódó hírek
Legfrissebb hírek
Népszerű
- Erőművek Éjszakája: Idén 62 erőmű és fűtőmű látogatható
- Friss információk 2024: utazási, közlekedési hírek, benzinárak és rendkívüli időjárás
- Advent Hallstattban
- A Napkirály 10 legszebb műve
- Falusi ősz
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- Bastille nap: A Bastille lerombolása az önkényuralom végét jelentette
- Lenyűgöző látvány, amikor 5000 juh indul útnak a dél-tiroli Schnalstal-gleccseren
- 666 éve a Magyar Királyságé volt az egész horvát tengerpart
- Lángolnak a hegyek