» Franciaország

» Franciaország » Provence-Alpes-Côte d'Azur


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

12. századi kolostor.


Védfalakkal körülvéve fekszik egy hatalmas sziklán, a Massif des Maures (Maure hegység) közepén.

A kolostort 1170-ban alapította Toulon és Fréjus érseke, majd 1174-ben Szűz Máriának szentelték fel. A kolostorhoz tartozott 3000 hektárnyi földterület is. Érdekesség, hogy ekkoriban az egyházkörzetek határa éppen a templom és a kolostor között húzódott.

Valószínűleg egy, Laverna istennőnek ajánlott pogány templom alapjain épült. Ő a tolvajok védelmezője volt, ami nem is véletlen, hiszen a környező erdők az útonállók paradicsoma volt.

1214, 1271 és 1318-ban leégett, de mindannyiszor újjáépítették. Később feldúlták a feudális urak, a szaracénok, és a protestánsok 1577-ben. Valószínűleg ez utóbbi támadás során omlott be a régi román templom; más feltételezések szerint a szavojaiak hadjárata alatt, amikor XIV. Lajos seregei ellen vonultak Toulon alá.

A 18. században több szakaszban újjáépítették. A francia forradalom idején államosították, ekkor az utolsó apát is elmenekült. 

1921-ben az egész apátságot történelmi emlékké ("Monument Historique") nyilvánították, azonban nagyon sokáig a teljes elpusztulás fenyegette, mert a természet már teljesen átvette az uralmat a kolostor felett.

A megmenekülésig egészen 1968-ig kellett várni, amikor létrehozták az "Association des Amis de La Verne"-t (La Verne Barátainak a Társasága) a kolostor restaurálására. 
2000-ben sikeresen restaurálták a kerengőt és a templomot.

1983 óta itt élnek a Betlehem Nővérei szerzetesrend tagjai, ám ennek ellenére a kolostor látogatható. A templomok, a kerengő, az apátok cellái mellett megtekinthető az egykori pajta, az olajprés, a pékség, a konyha, a borospince. 

A kerengő belső udvarán található temetőben 800 karthauzi apát nyugszik a 12-századtól a francia forradalomig.

Az istentiszteletek látogathatók.

 

Nyitvatartás:

Nyitva van mindennap, kivéve kedden: 11–től  17–ig , nyáron 18 -ig.

Januárban és nagy vallási ünnepeken zárva.

Árak:

Teljes ár: 6 €

Tanuló: 5 €

Gyerek (18 évig): 3 €

12 év alatt ingyenes.



Tartomány:Provence-Alpes-Côte d'Azur
Település:Collobrières
Cím:La Verne 83610 Collobrières
GPS: 43° 14′ 8.54279″, 6° 24′ 4.21636″
Honlap: http://la.verne.free.fr/

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward