» Franciaország

» Franciaország » Occitanie » Pireneusok


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A kathar Dél-Franciaországban a 12. század második felétől elterjedt középkori eretnekmozgalom, melynek köveői tagadták a szentségeket, a szentháromságot, és a házasságról való lemondást hirdették .

A katharok nevüket maguk a görög „katharosz” = „tisztultak” (tiszta, tökéletes jelentésben) szóból eredeztetik, míg ellenségeik, a római katolikusok, a latin „cattus” = „macska” szóból származtatják a mozgalomnak az eretnekséggel és boszorkánysággal való összekapcsolása érdekében.

Egyik legkorábbi dél-franciaországi központjukról, Albiról albigenseknek is nevezték őket.

A 12–13. század fordulójára Dél-Franciaországban a katharizmus jobbára kiszorította a katolicizmust. A nép körében a katharizmus reális alternatívát jelentett az egyházzal szemben, hiszen a becsületességet és toleranciát, erkölcsi tisztaságot és rugalmasságot nem csak ígérte, hanem alkalmazta is.

Az egyház ezt nem tűrhette, ezért 1208-ban kereszteshadjáratot indított a katharok ellen. Ez volt az első olyan háború, amit keresztények viseltek keresztény ellen a kereszt jegyében, Szent Háború néven.

A háború 1229-ben befejeződött, az elfoglalt területeket a pápa szétosztotta az őt támogató nemesek között, de a mozgalmat nem irtották ki, hanem inkvizíciót alapítottak, mely a következő 50 évben a mozgalmat csaknem egészében föld alá szorította, és a katharok hívei csak a legnagyobb titokban érintkezhettek egymással. Az utolsó kathar erőd, Château de Quéribus 1255-ben esett el.

A katharok mítosza a történelem során sokáig élt. 

A náci ideológusok szentül meg voltak győződve arról, hogy a keresztények által az ősi pogány népektől ellopott Szent Grált, amely az árja népeknek halhatatlanságot biztosít, a Harmadik Birodalom számára meg kell szerezni. Himmler állítólag megbízott egy Otto Rahn nevű, a német titkosszolgálatnak dolgozó férfit, hogy keresse meg az ereklyét, amely Európában, a Közel-Keleten, például Iránban is lehet. A források különböző titkos társaságok tagjának nevezték a férfit, aki szilárdan hitt abban, hogy a 10. században feltűnt dél-franciaországi eretnek katharok még ismerték a Grál lelőhelyét. A lelkiismeretes, ám igencsak titokzatos náci ügynök úgy döntött a második világháború végén, hogy mivel nem teljesítette időben küldetését, nem méltó a további életre. Valószínűleg követte is a belső hangot.

Carcassone (részletek)

Château de Quéribus

Château de Puivert

Château of Foix. Az ezerötszáz éves múltra visszatekintő Foix régóta kedvelt turistacélpont. Szűk, macskaköves utcái, szökőkútjai, régi épületei, a vendéglők a világjárók sokaságát vonzzák. A város kiemelkedő látványossága a sziklaszirtre épült, magas tornyokkal rendelkező várk. A város a 11. században a keresztesek által üldözött katarok menedékhelye volt. 

Château de Montségur. A katharok utolsó erősségét, Montségur várát a francia keresztes hadak földig rombolták, lemészárolva az eretnekmozgalom utolsó képviselőit. 

A környező hegyekre és völgyekre pazar kilátást nyújtó, meredek sziklán magasodó vár bevehetetlennek tűnt. Amikor a királyi csapatok 1243-ban megtámadták, a katarok tíz hónapig ellenálltak, mielőtt megadták magukat. Ekkor kérlelhetetlen választás elé állították őket: vagy megtagadják hitüket, vagy elevenen elégetik őket. Több mint kétszáz férfi és nő választotta azon a tavaszi napon a máglyahalált. A sötét idők emlékét a vár környékén számos látnivaló őrzi, közöttük a Montségur lábánál található sztélé, mely az egykori halotti máglya helyét jelzi.

A borzalmas eseményekhez egy legenda is kapcsolódik, miszerint a vár ostromakor a kataroknak sikerült kimenekíteni a várból egy kincsesládát. A láda tartalmát illetően egyesek úgy vélik, hogy a katharok ezoterikus könyvei voltak benne, mások szerint magát a Szent Grált rejtette magában. Utóbbira erősít rá a Wagner által megzenésített költemény, a Parsifal, melynek helyszíne Monsalvat, ami feltehetően azonos Montségur várával, tükörfordításban biztonságos hegyet jelent.

Château de Padern

Château de Peyrepertuse

Château de Puilaurens

L’Ermitage St Antoine de Galamus

Cucugnan

Fanjeaux

Montaillou

Aguilar

Tartomány:Occitanie
Település:Carcassonne
GPS: 43° 12′ 43.7796″, 2° 21′ 13.1868″
Honlap: http://www.payscathare.org/

Még nem érkezett hozzászólás!