Retrospektív tárlattal emlékezik meg Edith Piaf születésének közelgő 100. évfordulójáról a Francia Nemzeti Könyvtár. A kiállításon több mint négyszáz fotón, dalszövegen, levélen, plakáton, filmrészleten és egyéb személyes tárgyon keresztül ismerhetik meg a látogatók a francia sanzon 1915. december 19-én született csillaga szerelemekben és eseményekben gazdag életének titkos epizódjait.
"Piaf életében a nő és a művész egyet jelent. Szerelmes volt az életbe és a színpadba is. A kiállítás a vidám, nevetős, a folyton mulatozó Piafot próbálja meg bemutatni" - mondta Joel Huthwohl, a kiállítás kurátora a France3 közszolgálati televízió híradójában. A színpadon mindig egyszerű fekete ruhát viselő énekesnő a valóságban imádott élni, rengeteg barátja volt, mindig kész volt a csínytevésekre.
A tárlat a Piafot szimbolizáló fekete ruha köré szerveződik. A kiállításon látható változatot utolsó asszisztense és barátnője, Danielle Bonel adta kölcsön. A kurátor szerint az 1950-es években viselt rakott szoknyás, hosszú ujjú ruhával fedte el az énekesnő az autóbaleseteinek nyomait. A nagy kivágás pedig arra szolgált, hogy éneklés közben a magasba tudja emelni a karjait.
Piaf tizenöt évesen már utcai énekesnőként kereste kenyerét, az elzülléstől a Pigalle egyik kabaréjának tulajdonosa mentette meg, aki szárnyai alá vette, ráadta a védjegyévé lett egyszerű fekete ruhát és a Piaf nevet, amely a francia argóban kis verebet jelent. A fekete ruhával eleinte a korabeli realista sanzonénekesnők hagyományát követte Piaf, később azonban megértette, hogy a fekete viselet ideális ahhoz, hogy a közönség csak a hangjára, és ne a külsejére figyeljen.
Karrierje a második világháború után teljesedett ki, sikere volt a párizsi Olympia és a New York-i Carnegie Hall színpadán is. Több mint húsz éven át az ő lemezei voltak a legkeresettebbek a francia piacon, amerikai népszerűségére jellemző, hogy nyolc alkalommal hívták meg a legnézettebb tévéműsorba, Ed Sullivan "sztárcsináló" show-jába. Piaf ekkor a francia nemzeti lobogó színeit (kék-fehér-piros) használta a plakátjain. Az 1950-es években "az eléggé konszenzus patriotizmus ikonikus alakja lett" a kurátor szerint.
A nemzeti színek láthatók egyik szereleme, Louis Gérardin kerékpáros pólóján is, amelyet Piaf élete végéig megőrzött, és a amely a kiállításnak a szerelmeiről szóló részében látható.
"Mindig szerelemes vagyok. Nem ismerek olyan pillanatot, amikor nem vagyok szerelmes" - mondja az énekesnő az egyik filmrészletben.
Piaf sokáig kereste az igazi férfit, akit végül Marcel Cerdan bokszbajnokban talált meg, ám ő nem sokkal kapcsolatuk kezdete után légi baleset áldozata lett. Elvesztését Piaf sosem tudta kiheverni, a bokszkesztyűket is megőrizte, egyre többet ivott, egyik kapcsolatból a másikba sodródott, és mindegyikből csalódással, szenvedve került ki. Kétszer ment férjhez, először 1952-ben egy Jacques Pills nevű énekeshez, akitől négy év múlva elvált, másodszor 1962-ben egy nála húsz évvel fiatalabb, fodrászból lett énekeshez.
Piaf vigaszt a munkában talált, még a rákkal viaskodva is megszállottan dolgozott. A művészi örökségét bemutató részre ezért az arany szín jellemző. A pályafutása alatt elénekelt négyszáz sanzonból több mint húsz nemzetközi sláger lett, amelyet számos ország sztárja átvett tőle, mások mellett Frank Sinatra, Serge Gainsbourg, Patricia Kaas vagy Cheb Mami. A kiállítás végén szintén arany színben pompázik az Oscar- és a César-díj, amelyeket Marion Cotillard francia színésznő vehetett át 2007-ben az énekesnő megszemélyesítéséért.
A tárlat augusztus 23-ig tekinthető meg.
MTI