Concorde tér

A 23 méter magas rózsaszín gránitoszlop, amely a Krisztus előtti a XIII. század óta hirdeti II. Ramszesz óegyiptomi fáraó dicsőségét, jó háromezer évvel később a dél-egyiptomi Luxorból hosszú és kalandos hajóút végén érkezett meg a francia fővárosba. 1836. október 25-én állították fel a Concorde téren.

A párizsiak régóta vágytak obeliszkre, irigyelték Rómát, mert ott már egy tucat volt, amikor Párizsban még egy sem. Már Napóleon azzal indult a rosszul végződött egyiptomi hadjáratba, hogy legalább egyet hazaszállít, de Nelson brit hadvezér 1798. július 31-én az abukíri csatában a tenger fenekére küldte a francia flottát, s ezzel akkor füstbe is ment a dédelgetett álom. (Az egyiptológia születését azonban innen datálják: Napóleon seregével számos tudós, régész, rajzoló érkezett a fáraók egykori birodalmába, ők írták le elsőként, amit ott láttak.)

Párizs későbbi ékességére Jean-Francois Champollion, a hieroglifák rejtélyének megfejtője talált rá 1828-ban, amikor Dél-Egyiptomban, a luxori Ramszesz-templom előtt megpillantotta a két ikeroszlopot. A jobboldali tökéletes arányai és jó állapota ragadta meg. Azonnal levelet írt bátyjának Párizsba: "Keress egy minisztert, aki hajlandó beírni a nevét a történelembe azzal, hogy Párizst e remekművel feldíszíti: az ügylet 300 ezer frankba kerül". Ennyit kért ugyanis Mohamed Ali egyiptomi alkirály az obeliszkért, amelyet korábban már elígért az angoloknak.

A francia kormánynak azonban sikerült az engedélyt az obeliszk Párizsba szállításához kieszközölnie némi cselszövés árán: az alexandriai francia főkonzul tanácsára az alkirály cserébe a jóval nagyobb karnaki obeliszket ajánlotta fel a briteknek, s azok bele is mentek a csőbe: nem tudták, hogy az építményekkel körülvett óriási gránitoszlopot nem lehet kiszabadítani a helyéről. Azóta is ott áll.

De a neheze csak ezután következett. Kiderült, hogy az egy tömbből faragott, 220 tonnás diadaloszlop ledöntése és elszállítása rendkívüli technikai felkészülést, továbbá egy külön e célra alkalmas hajó építését kívánja meg: a hajónak ugyanis terhével a tengert, aztán a Nílust, visszafelé pedig a Szajnát is meg kellett járnia. Toulonban két év alatt készült el a páratlan, háromárbocos vitorláshajó. Arányait az egyszeri feladathoz szabták: hossza 43 méter volt, hogy a gránitoszlop súlyától ne süllyedjen túl mélyre, a viszonylag sekély Níluson hajózik, szélességét viszont 9 méterre kellett korlátozni, hogy a Szajnán Rouen és Párizs között az útjába kerülő hidak legkeskenyebb ívei között is átférjen.

A stílusosan Luxornak keresztelt vitorlás 1831. április 15-én indult Toulonból, s augusztus 16-án horgonyzott le a luxori templommal átellenben. Az addigra kezdődő apadás nyomán azonban a hajó megfeneklett.

Az obeliszk ledöntésnek és fedélzetre emelésének kockázatos művelete - amelyet váratlan technikai akadályok és időjárási viszontagságok sora, meg az egyiptomi munkásokat tizedelő, és a francia tengerészeket is sújtó kolerajárvány késleltetett -, négy hónapot vett igénybe, de a vitorlásnak ezután még újabb 8 hónapot kellett várnia, hogy 1832. augusztus 26-án a Nílus a hátára emelje.

Alexandria kikötőjéből a Luxort a Sfinx francia gőzhajó 1833. április 1-től vontatta át a Földközi-tengeren, a
Gibraltári-szoroson, majd az atlanti partok mentén felfelé, mígnem 1833. augusztus 12-én befutottak Cherbourgba, ahová Lajos Fülöp király felutazott, hogy megnézze a páratlan szállítmányt. Le Havre-ban a Luxor búcsút vett a gőzhajótól és saját árbocaitól, és innen 32 vontatóló 10 nap alatt húzta fel a Szajnán Párizsig.

1833. december 23-án, két és fél éves, 12 ezer kilométeres utazás után érkezett meg a luxori obeliszk a Concorde-híd lábához.

A háromezer éves műremek méltó helyének kiválasztásáról akkor már javában folyt a vita. A Louvre udvarától, a Madeleine templomig, az Odéontól a Mars mezőig, a lerombolt Bastille börtönerődítmény egykori helyéig számtalan elképzelés vetődött fel.

Lajos Fülöp királlyal együtt sokan kardoskodtak a Concorde tér mellett, amelyen negyven évvel korábban még szorgosan dolgozott a guillotine.

Az érvek között súllyal szerepelt a politikai racionalitás: Mi más moshatná le a rosszemlékű helyhez tapadó vért, az előbb királyi főket, XVI. Lajost és Marie-Antoinette-et, majd a forradalom egymást felfaló gyermekeit, Robespierre-t, Saint-Justöt, Dantont lekaszaboló kegyetlen gépezethez társuló emlékeket, indulatokat, mint egy időtlenséget szimbolizáló óegyiptomi kőoszlop, amelyhez nem köthető aktuális tartalom, valamennyi francia érdekcsoport és politikai család számára egyaránt semleges? A politikai kiindulópont a mérnöki és esztétikai megfontolásokkal párosulva végül is győzedelmeskedett.

1836. október 25-én kétszázezres tömeg ujjongása közepette állították fel a Concorde - vagyis "összhang" - terén II. Ramszesz obeliszkjét, amely valódi tartalmat adott a tér nevében foglalt jelentésnek.

Felújítják a 2024-es párizsi olimpiára az egyik központi helyszínként szolgáló Concorde teret

Úgynevezett városi sportparkot alakítanak ki ezen a területen, itt rendezik majd a szabadstílusú BMX, a breaktánc, a 3x3-as kosárlabda és a gördeszka küzdelmeit, illetve ez lesz a helyszíne a paralimpia megnyitójának is.

A mintegy 900 ezer eurós program részeként megújul majd a tér közvilágítása, illetve a francia nagyvárosokat szimbolizáló nyolc szobor közül a strasbourgit és a lille-it restaurálják, mert ez a kettő lesz látható a mobillétesítmények felépítése után az olimpia alatt is.

Biztosítják a szökőkutak medencéinek vízzáróságát, modernizálják a tér vízelvezető rendszerét, utóbbi munkálatokkal azonban csak a paralimpia után végeznek teljes mértékben.

A párizsi olimpia hivatalosan 2024. július 26-án kezdődik a Szajnán sorra kerülő nyitóceremóniával, az e célra kialakítandó színhelyen - noha már 24-től rendeznek majd versenyeket -, a záróünnepséget pedig augusztus 11-én tartják. A paralimpia versenyei 2024. augusztus 28. és szeptember 8. között zajlanak majd.